Vágólapra másolva!
A kivétel nélkül sima európai győzelmekkel véget érő kora esti mérkőzések után a későbbi találkozók közül is csak egy volt igazán szoros a női kézilabda-világbajnokság pénteki játéknapján.

Úgy tűnik, hogy már az 1. fordulóban megkérdőjeleződött a Nemzetközi Kézilabda-szövetség azon döntése, mely szerint az eddig aránylag izgalmas és színvonalas csoportküzdelmeket hozó 24 csapatos lebonyolítás helyett a spanyolországi viadal már 32 ország részvételével zajlik.

Franciaország, Hollandia, Románia és az orosz csapat már-már bántóan magabiztos sikere után este a skandinávokon volt a hangsúly, hogy hasonlóan könnyed győzelemmel indítsák szereplésüket a tornán. Norvégia a kazahok ellen, Svédország pedig az üzbégekkel szemben be is mutatta, hogy más szintet képvisel, mint aktuális ellenfele.

A szlovén válogatott nem adott esélyt Montenegrónak Forrás: RZS, Facebook

Camilla Herrem egy-egy gyors indításból, vagy szélről szerzett gólja szokás szerint élményszámba ment. A 35 éves norvég balszélső technikai tudásához csak nagyon kevés férfi játékos érhet fel a posztján. A rutinos játékos végül hat góllal zárt - még nála is eredményesebb volt Emilie Hovden, aki hétszer talált be az ellenfél kapujába.

Ahogyan a norvégok 46-18-as, úgy Svédország 46-15-ös sikeréből is minden mezőnyjátékosuk góllal vette ki a részét.

Két európai rangadót is játszottak pénteken, közülük előzetesen a balkáni együttesek összecsapása tűnt érdekesebbnek. Dragan Adzic, a montenegrói kézilabdázás sikereinek fő letéteményese Szlovéniát vezette harcba korábbi legendás játékosa, Bojana Popovic ellen. A két csapat között már a szünetben nyolc találat volt a különbség a hatgólos Ana Gros játéka nyomán.

Így a nap legtovább szoros küzdelmét végül a szerb-lengyel csata hozta. Az esélytelenebb lengyelek az első félidőben még jól tartották magukat, de a második játékrész elején úgy nézett ki, hogy ők is megadták magukat. Nem így lett, 19-13-ról visszajöttek 20-19-re, amivel izgalmassá tették a hajrát.

A szerbek végül a remekül játszó, hét gólt szerző siófoki, Andela Janjusevic és a nála eggyel kevesebb találattal záró Jovana Stoiljkovic vezérletével megnyerték a meccset.

Női kézilabda-világbajnokság, Spanyolország
A csoport (Granollers):
Franciaország-Angola 30-20 (13-9)
Montenegró-Szlovénia 18-28 (8-16)
B csoport (Llíria):
Orosz Kézilabda Szövetség-Kamerun 40-18 (17-10)
Szerbia-Lengyelország 25-21 (16-13)
C csoport (Castelló):
Románia-Irán 39-11 (20-3)
Norvégia-Kazahsztán 46-18 (24-10)
D csoport (Torrevieja):
Hollandia-Puerto Rico 55-15 (23-6)
Svédország-Üzbegisztán 46-15 (22-11)