Társoldalunk:

Vámos Petra: Nem lehet a fáradtságra fogni a vereséget

2021.12.08. 23:08

A magyar női kézilabda-válogatott 30-19-re kikapott Dániától a spanyolországi világbajnokság középdöntőjének szerda esti mérkőzésén. A találkozó után Vámos Petra és Háfra Noémi értékelték a látottakat.

"Szinte minden támadásba belehibáztunk, és a védekezésünkbe is belecsúsztak hibák. Annyira elengedtük a dánokat, hogy már nem tudtunk visszajönni. A németek ellen sikerült csapatként összeállnunk és ötgólos hátrányból is visszakapaszkodnunk, most sajnos nem így jött ki a lépés" - mondta Vámos Petra, a magyar csapat irányítója.

Vámos Petra szerint nem lehet a fáradtságra fogni a vereségetForrás: MTI/Mti Fotószerkesztőség/Illyés Tibor

A dánok ugyanúgy sorozatterhelésben vannak, mint mi, nem szeretném erre elterelni a dolgot. Maximálisan motiváltak vagyuk továbbra is, a hátralévő két ellenfelünket mindenképp szeretnénk legyőzni a középdöntőben - utalt a még mindig csak 21 éves játékos a következő két, Kongó és Dél-Korea elleni meccsekre.

"Nehéz mit mondani, ez volt a negyedik meccsünk, de nem mondhatnám azt, hogy nagyon fáradtak lennénk, maximum a dánokhoz képest, mert a nekik azért könnyebb meccsei voltak eddig, nem volt annyira nehéz a csoportjuk, amiből kijöttek, mint nekünk" - mondta Háfra Noémi.

"Az összes létező helyzetüket kihasználták ellenünk, pedig jól kezdtük a meccset, majd jött egy blokk, ami megtört minket. Nem tudtuk felhúzni a védekezést, nem tudtuk segíteni a kapusokat sem. Amit az elején felvettek lassú tempót, azt mi túlzottan is átvettük, majd ők tudtak hamarabb váltani belőle, széthúzták a falunkat, és éltek is a jó lehetőséggel" - elemezte a mérkőzés alakulását a balátlövő.

"Át kell gondolnunk a hibáinkat és meg kell nézni, hogy mit tudunk ezekből kijavítani. Sokat kell dolgoznunk, mert két nap múlva már jön a következő meccs"  tekintett előre a fiatal kézilabdázó.