Dánia is legyőzte a magyar női kézilabda-válogatottat a világbajnokságon

SZÖLLŐSI-ZÁCSIK Szandra magyar női kézilabda-válogatott
Granollers, 2021. december 8. Szöllősi-Zácsik Szandra, a magyar (k), valamint Anne Mette Hansen (b) és Line Haugsted, a dán válogatott játékosai a spanyolországi női kézilabda-világbajnokság középdöntőjének első fordulójában játszott mérkőzésen a granollersi sportcsarnokban 2021. december 8-án. MTI/Illyés Tibor
Vágólapra másolva!
A magyar női kézilabda-válogatott 30-19-re kikapott Dániától a spanyolországi világbajnokság középdöntőjének szerda esti mérkőzésén.

Kiküldött munkatársunk helyszíni jelentése Granollersből.

A magyar válogatott nem került könnyű helyzetbe a spanyolországi világbajnokságon, miután hétfőn 25-24-re kikapott Németországtól. Golovin Vlagyimir együttese így nem csak az őket legyőző németekkel, de a most rá váró riválisával, Dániával szemben is két pontos hátrányból kellett, hogy megkezdje a középdöntőt.

A mieinkre kedden egy buszút várt, miután a következő meccseket már nem Llíriában, hanem Granollersben játsszák majd. Ráadásul a vereség miatt a három ellenfélből rögtön a legnehezebbel, Dániával kellett felvenni a harcot úgy, hogy Klujber Katrin sérülése nagyon megnehezítette a kapitány dolgát, aki azért benevezte a jobbátlövőt.

Nagyon nehéz ellenfél várt a magyar női kézilabda-válogatottra Forrás: MTI/Mti Fotószerkesztőség/Illyés Tibor

A kimaradók ezúttal Szemerey Zsófi és Tóvizi Petra voltak, azaz Kácsor Gréta visszakerült a meccskeretbe. Az ellenfélnél sem volt teljes a csapat, hiszen Mia Rej már az első találkozójukon súlyos sérülést szenvedett. Sőt, kisebb betegségük miatt Anne Mette Hansen és Rikke Iversen játéka is kérdésessé vált a rangadó előtt, de őket Jesper Jensen végül benevezte.

Közülük Hansen a kezdőcsapatban kapott helyet, és az első lövés is az övé volt, amit Bíró Blanka védeni tudott. A túloldalon Althea Reinhardt is rögtön védéssel nyitott. Ami fontosabb, Klujber is fent volt már az első támadásainknál a pályán. A teljes csoportmeccsen hibátlanul lövő Márton Gréta ezúttal is góllal kezdett.

Bíró Blanka eszén egyik dán sem tudott túljárni, aki az első szűk hat percben nem kapott gólt. Közben Szöllősi-Zácsik Szandra is betalált, így Kathrine Heindahl találata csak 2-1-re módosította az eredményt. Klujber elsőre hét percet bírt sérülésével, Háfra Noémi jött be a helyére, aki rögtön gólt is szerzett.

Sérülése miatt Klujber Katrin csak az első hét percben tudta vállalni a játékot Forrás: MTI/Mti Fotószerkesztőség/Illyés Tibor

Két Hansen-találat közepette előbb Vámos Petra cselezte be magát szépen ziccerbe, majd Zácsik találta meg a falban leváló Bordás Rékát, így az első tíz perc a miénk lett. (5-3) Klujber egy hétméteres erejéig visszatért, de Reinhardt nagy bravúrral kitolta a labdát. Vámos kiharcolt egy újabb büntetőt, amit már Kácsor váltott gólra.

Egy jó védekezést követően lerohanásból Lukács Viktória talált be, amivel először juttatta háromgólos előnybe a magyar csapatot. Egy-két technikai hiba, illetve két gól Louise Burgaard részéről, és máris közel kerültek hozzánk. Heindahl megint jól mozgott le a hármas védőinkről, 7-7-nél ismét egyenlő volt az állás, sőt Hansen jó betörése után Golovin Vlagyimirnek kellett időt kérnie a 18. percben.

Tóth Eszter és Szabó Laura is megkapta a lehetőséget a kapitánytól, de a gólt Vámos szerezte. Hansen gólja után ismét Reinhardt találkozott a labdával, és Iversen is jól szállt be a mérkőzésbe. (8-10) Ekkor a fiatal magyar irányító tartotta a lelket a mieinkben, az általa kiharcolt büntetőt megint Kácsor értékesítette.

A jó kezdés után minden egyes gólért nagyon meg kellett küzdenie a mieinknek Forrás: MTI/Mti Fotószerkesztőség/Illyés Tibor

A csapat a félidő hajrájára fordulva kicsit megakadt támadásban, amit a dánok kegyetlenül kihasználtak. Kristina Jörgensen gyenge lövése miatt ekkor még nem tudtak elmenni négy góllal, Tóth Eszter pedig egy hatalmas kapufás góllal bizonyította képességeit. Bordás Réka kiállítása után Jörgensen szépen kígyózott be ziccerig, és ezúttal már nem hibázott. (10-13)

A dánok két beállós játékra álltak át emberelőnyben, így Laerke Nolsoe-nek több helye maradt a szélen. Jörgensen belőtt egy hétméterest is, a dánok így 15-10-es előnyhöz jutottak. Zácsik góljával négygólos magyar hátrányban cserélhettek térfelet a csapatok. Bordás szép góljával kezdődött a második játékrész, de a dánok azonnal válaszoltak rá.

Sajnos nem folytatódott jól ezután sem a meccs, előbb Hansen lőtt a hálóba, majd Jörgensen ejtette át büntetőből a Bíró helyére beszálló Szikora Melindát. Kácsor harmadik hetesét is bedobta, de a negyediknél már nem járt sikerrel. Közben a dánok nagyon magabiztosan támadtak, akik állandósítani tudták a vezetésüket. (14-19)

A dán védekezés és a sok pontatlanság minimálisra csökkentette a magyar válogatott esélyeit a nyolc közé jutásra Forrás: MTI/Mti Fotószerkesztőség/Illyés Tibor

A játékrész közepén csak Kovács Anett tudott a magyar csapatból a kapuba találni, miközben az ellenfélnél Nolsoe, Iversen és Line Haugsted is gólt dobott. (15-22) Reinhardt óriásikat védett, Jesper Jensen pedig hétgólos előnyben bátran nyúlhatott a hét mezőnyjátékossal való támadásokhoz.

A hajrára a 20 esztendős jobbátlövő, Albek Anna is pályára léphetett, de az 52. percben Jörgensen büntetőjével a tízgólos különbség is kialakult a két csapat között. Emma Friis gólja után Albek és Tóth Eszter is kiharcolt egy-egy hetest, a kettőből Vámos egyet be is lőtt. Háfra ezután az üres kapuba dobta a labdát.

Az utolsó percekben az volt a tét, hogy sikerül-e tíz gólon belül maradni, ez végül Tóth Eszter gólja és Szikora védése ellenére sem sikerült.

A magyar válogatott 30-19-re kikapott Dániától.

Golovin Vlagyimir együttese ezzel vesztett pontokat tekintve már néggyel áll rosszabbul, mint a dánok és a németek, így két fordulóval a középdöntő vége előtt minimálisra csökkent az esély a legjobb nyolc közé kerülésre.

A mieink legközelebb péntek este 18:00-kor lépnek pályára a világbajnokságon, amikor Kongó lesz az ellenfelünk.

Női kézilabda-világbajnokság: középdöntő, 1. forduló: III. csoport (Granollers):
Magyarország-Dánia 19-30 (11-15)
gólszerzők: K. Jörgensen 6 gól, Hansen 5, Nolsoe 4, Iversen 3, Heindahl, Haugsted, Burgaard, Höjlund, Friis 2-2, Östergaard, Möller 1-1, illetve Kácsor 4, Vámos 3, Tóth E., Kovács Anett, Háfra, Bordás, Szöllősi-Zácsik 2-2, Márton, Lukács 1-1
korábban:
Németország-Kongó 29-18 (15-7)
Koreai Köztársaság-Csehország 32-26 (20-13)