Vágólapra másolva!
A szlován női kézilabda-válogatott bravúros 26-26-os döntetlent játszott az orosz csapattal a spanyolországi világbajnokság középdöntőjének csütörtök délutáni mérkőzésén.

Kiküldött munkatársunk helyszíni jelentése Granollersből.

Fordulatos első félidőt játszott egymással az orosz és a szlovén nemzeti csapat Granollersben. A négy góllal záró Ana Gros és a hétszer a kapuba találó Tjasa Stanko góljai által vezérelt együttes a szünet előtt egy-kétgólos előnybe került, amit a második játékrész elején három-négygólosra tudott növelni.

Hiába Julia Managarova szép góljai, ezzel a különbséggel mentek be a hajrába a csapatok. Amra Pandzic remek napot fogott ki a szlovénok kapujában, még a hét találatával a Stanko mellett a mezőny legeredményesebbjének számító Jekatyerina Ilina büntetőjét is kivédte az utolsó tíz perc elején.

A szlovén válogatott nagy csatára kényszerítette az oroszokat Forrás: IHF

Pár szlovén technikai hibának köszönhetően Oroszország az 53. percben 22-22-re mégis kiegyenlített, így izgalmas hajrá előtt álltunk a katalán szieszta időszak kellős közepén.

A jövő egyik potenciális világsztárja, Jelena Mihajlicsenko góljával már az oroszok vezettek, de Alja Varagic révén a szlovénok hamar egyenlítettek. A találkozó végül az utolsó percig nyitott maradt, amikor 21 másodperccel a vége előtt Gros bombázott a kapuba, de az oroszoknak a dudaszó előtt még volt válaszuk, Markova alakította ki a 26-26-os végeredményt.

Az edzőlegenda Dragan Adzic vezetésével első világeseményét játszó délnyugati szomszédunk számára eddig erőn felül alakul ez a vébé. Ugyan Franciaországtól kikaptak, de Montenegrót legyőzték a csoportkörben, így mostani bravúrjukkal igen előkelő helyen zárhatnak a középdöntős hatosukban.

A II-es csoportban a címvédő Hollandia a szokásos látványos, gólerős játékát bemutatva is csak hatalmas csatában tudta legyőzni Romániát. A 31-30-ra megnyert meccsen a győztes gólt az FTC-Rail Cargo Hungária játékosa, Angela Malestein szerezte.

A hollandok legeredményesebb kézilabdázója Bo Van Wetering lett, hat góllal. Szintén ennyiszer talált a kapuba az ellenfél soraiban Cristina Laslo, illetve a Győri Audi ETO beállója, Crina Pintea is.

Női kézilabda-világbajnokság, Középdöntő, 1. forduló:
I. csoport (Granollers):
Orosz csapat-Szlovénia 26-26 (14-15)
később:
Montenegró-Szerbia 18.00
Franciaország-Lengyelország 20.30
II. csoport (Castelló):
Hollandia-Románia 31-30 (17-14)
később:
Norvégia-Puerto Rico 18.00
Svédország-Kazahsztán 20.30