Társoldalunk:

Görbicz Anita miatt választottam a mezszámomat

2021.12.10. 12:42

A békéscsabai női röplabdacsapat liberója, a sportág ikonja, Molcsányi Rita 2006-ban, azaz 13 évesen játszott először felnőtt bajnoki mérkőzést, s az elmúlt 15 évben is kitartott szülővárosa és klubja mellett. Az ötszörös bajnok, kétszeres MEVZA és Magyar Kupa-győztes sportoló még nincs 30 éves, de máris ikonja lett ennek a sportágnak. Egy igazán őszinte beszélgetés következik a sportág népszerűségéről, kedvenc városáról, és egy olyan szóról, amely lassan teljesen kiüresedik a sportban: ez a klubhűség.

Békéscsabán belépve a röplabda-akadémiára az első dolog, ami az ember szemébe ötlik, egy Molcsányi Ritát ábrázoló, kartonból készült élethű más. Molcsányi Rita egész életében a viharsarki városban röplabdázott. Soha nem hagyta el sem a várost, sem a klubot. Azt mondják róla, hogy ikon, olyan ember, aki egyre ritkább a végletekig a pénzről szóló sportvilágban. S olyan valaki, aki minden nap, amikor belép ide, azonnal önmagával találkozik előszőr.

„Már megszoktam ezt" – mondja nevetve. Szerintem ez inkább a gyerekeknek lehet érdekes, amit onnan gondolok, hogy amikor élőben találkoznak velem, s nem a papírmasét bámulják, kikerekedett szemmel nézik, hogy tényleg létezik ez a lány. Kicsit meg is szeppennek ilyenkor, de egy mosoly mindig segít.  Sokat jelent nekik, hogy mi itt vagyunk mellettük, s nem csak a lelátóról nézhetnek bennünket. Tudja, én a röplabdát soha nem tekintettem munkának, sem kényszernek. Én tényleg örömmel jövök le ide. Pont ezért nincs bennem semmi feszültség, amikor meglátom magam, vagy amikor beszélnem kell másoknak arról, mit jelent számomra ez a sportág. Én edzeni is örömmel jövök le."

Mindig?
Na, jó, egy szezonban egy kezemen meg tudom számolni, hányszor van olyan, hogy nincs kedvem elindulni edzeni (nevet). De aztán mindig nekidurálom magam, s jövök.

Tényleg egy rajzfilm megnézése terelte önt a röplabda felé?
Igen. A Mila, a szupersztár volt ez a mese. A testvéremmel és a szomszéd lánnyal állandóan ezt néztük, mert ebben a rajzfilmben a főhős röplabdázott. Aztán kimentünk az udvarra és megpróbáltuk megcsinálni azt, amit a tévében láttunk.

Pont akkor volt az iskolában toborzás, a sorsom elrendeltetett. A rajzfilm figurája amúgy elég profin nyomta (nevet.) Amúgy teljesen átlagos életet éltünk itt a családommal. Anno azt mondták, hogy Békéscsaba mindentől messze van, ide még autópálya sem vezetett. Ez egy gyereket nem érinti meg. Mi csak tanultunk, játszottunk, sportoltunk. Boldog és aktív gyerekkorom volt. Gyerekként nekem Békéscsaba volt a világ közepe – és még ma is az. Rengeteg sportközvetítést néztünk meg a tévében, s minden érdekelt. A mezszámomat is azért választottam, mert az a sportoló, akire felnéztem, s akit példaképnek tartottam is ezt viselte.

Ki volt ez a sportoló?
Görbicz Anita.

Ez azért jó, mert sokak szerint ön a magyar női röplabdázás Görbicz Anitája.
Á, dehogy is (nevet). Messze vagyok én ettől. A két sportágat – a röplabdát és a kézilabdát – idehaza amúgy sem lehet összehasonlítani. Mi sokkal kevésbé vagyunk ismertek, népszerűek, nem vagyunk annyira szem előtt, mint a kézilabdázók. Nyilván ez nem túl jó. Talán az a baj, hogy a röplabda bonyolultabb sportág, sok szabály van, amit az emberek nem ismernek annyira. Ha valaki bejön az utcáról, nem biztos, hogy azonnal megérti ezt a játékot.

13 évesen, 2006-ban az NB II-ben egy Miskolc elleni meccsen játszotta az első felnőtt meccsét – gyerekként. Hogyan került ilyen fiatalon a felnőttek közé?
Úgy, hogy nem volt előttünk felnőtt csapat a városban. Ha pedig el akartunk indulni a bajnokságban, össze kellett állnunk. A fordulatot az jelentette, hogy Fésűs Erzsébetet idehozták Békéscsabára, s mi, fel tudtunk rá nézni. Ettől fogva nem gyerekként tekintettünk magunkra, hanem olyanokra, akik felnőttek szeretnénk lenni, meg olyan sikeres sportolók, mint a Fésűs Zsóka. Amúgy az első meccsemre nem nagyon emlékszem.

Molcsányi Rita felé tart egy bomba a BRSE egyik meccsénFotó: Mudra László - Origo

Ötszörös bajnok vagyok, nyertünk két MEVZA Kupát és két Magyar Kupát is. Mégis, a legemlékezetesebb mérkőzésem 2013. április 23-án zajlott itt, amikor a TFSE ellen játszottunk a bajnoki bronzéremért.  Ez volt az ötödik, mindent eldöntő összecsapás, az ötödik, mindent eldöntő szettben a TFSE 14-10-re vezetett. Innen tudtunk nyerni 16-14-re. Számomra ez volt a legfelejthetetlenebb meccs.  Ez volt az első bajnoki érmem a Békéscsabával. Tele volt a csarnok, görögtűzzel ünnepeltek bennünket.

Nem is tudna máshol élni, csak Békéscsabán?
Mivel ezt még nem próbáltam ki, nem tudom rá a választ, de biztosan nagyon furcsa lenne. Amikor Budapesten volt a válogatott edzőtábora, akkor pont elég volt nekem a fővárosi lét. Ott a szállástól a csarnokig volt, hogy egy órát mentünk busszal.  Azt mondják, hogy itthon én messze lakom. Olyan messze, hogy tíz perc alatt mindenhová odaérek. Budapesten az emberek szó nélkül elmennek egymás mellett, Csabán meg köszönnek egymásnak.

Ebben a mai, szinte csak a pénzről szóló sportvilágban van annak a szónak még értelme, hogy klubhűség?
Pont azért van, mert nagyon ritka. Ha minden második játékos egy klubban töltené le a pályafutását, akkor nem jelentene sokat.  Nekem például menedzserem sincs – sosem volt. Úgy érzem, hogy nincs rá szükségem. Ugyanis én eddig mindig a Békéscsaba ajánlatát hallgattam meg.  Mivel ezek egyeztek az elképzeléseimmel, hamar megegyeztünk. Ehhez nem kell menedzser. Tudom, most jön a kérdés, hogy miért nem mentem külföldre?

Soha az életében nem hagyta el a békéscsabai női röplabdacsapatotFotó: Polyák Attila - Origo

Azt mondtam, hogy csak egy olyan csapatba mennék el kezdő liberónak, amely rendszeresen a Bajnokok Ligájában játszik. Mivel ilyen ajánlat nem érkezett, maradtam (nevet). Más ajánlatok persze befutottak. Mondjuk egy német csapaté. Meghallgattam, de arra jöttem rá, hogy ott nem tudok fejlődni, akkor meg minek menjek oda?  Nyilván minden megkeresést meghallgattam, pedig magyar ajánlataim is voltak. De csak azért nem fogok légiósnak állni, hogy elmondhassam, én is játszottam külföldön. Jó nekem itt, Békéscsabán.

Az idén tavasszal a koronavírus-járvány elsodorta annak a lehetőségét, hogy hatszoros bajnok legyen. A döntőbe még bejutottak, de a finálét már nem tudták lejátszani. Ez mekkora sorscsapás volt az életében?
Akkor elég tragikusan fogtuk fel a dolgot. Nézze, a játék nélkül aranyérmes Nyíregyháza most épp a Bajnokok Ligája főtábláján játszik, s ezt a lehetőséget a magyar női röplabdasportnak, mi, békéscsabaiak kapartuk ki azzal, hogy éveken át jól szerepeltünk a nemzetközi kupában.  Mást ne mondjak, CEV Kupa-elődöntőt játszottunk. Szóval, ez a része a mai napig dühít és fáj.

A le nem játszott bajnoki döntő után kapott ezüstérmét a többi mellé tette, vagy eldugta egy fiókba, hogy ne is lássa soha?
Nem, nem, betettem a vitrinbe. Azért az éremért is megdolgoztunk. Közhely: az ezüst is szépen csillog. Ez talán annyira nem (nevet). De ezen már kár idegeskedni. Amúgy sem szoktam sokat dühöngeni. Legfeljebb akkor, ha a bíró nem látja, hogy a labda nem ért földet, amikor ketten, a feladónkkal repülünk rá, hogy megmentsük a pontot.

Molcsányi Rita nem rejtette el a 2020-21-es szezonban kapott bajnoki ezüstérmétFotó: Polyák Attila - Origo

A múltkor volt egy ilyen szitu a Vasas elleni rangadón. És tényleg nem látta a bíró, hogy a labda kettőnk kezét érte és nem a földet. Na, akkor nálam is elszakad a cérna.  De aztán rájövök, hogy minden lennék az életben, csak röplabda-játékvezető nem. Annyira gyors lett itt minden, hogy szegények néha tényleg nem tudják, hol vannak. Mentálisan sokszor erősnek kell lenni, hogy az ember elviselje azt, ami egy-egy meccsen az emberrel történik.

Ez a mentális erő kellett ahhoz, hogy a 2018-as tavaszi idényt úgy játssza végig, hogy közben az édesanyja beteg lett? 
Igen, az egy borzalmas tavasz volt, mert anyu meg is halt, miközben a csapattal aranyérmesek lettünk a bajnokságban.  Nagyon sok támogatást kaptam akkor, nehéz időszak volt. Ha anyura gondolok, most is nagyon nehéz az érzéseimmel megküzdenem.

Az ön posztja a liberó, amely ebben a csapatjátékban különleges helyet foglal el, hiszen nem támadhat, nem üthet be pontot. Néha nem hiányzik, hogy felemelkedjen, és jól odaverje az ellenfél térfelére a labdát?
Nem nagyon (nevet). Nekem tökéletesen megfelel ez a poszt, amely lehet, hogy nem annyira látványos, de az a munka, amit mi itt abba fektetünk, hogy elrontsuk az ellenfél támadójátékát, van annyira összetett és szép, hogy ebben is megtaláljam az örömöt. Amúgy volt olyan, amikor négyesütőt játszottam, de nem szerettem. Kicsi is vagyok, üsse be más, aki erre termett. Nekem ésszel kell a pontokat megoldani, nem erővel. Imádom (nevet).  Aki ért ehhez a játékhoz, az tudja, hogy itt iszonyatosan észnél kell lenni.

Molcsányi Rita jobban emlékszik azokra a pontokra, amelyeket elrontott, mint azokra, amelyeket sikeresen mentett megFotó: Polyák Attila - Origo

De ha már az előbb a mentális erőt említette: azon is dolgoznom kell, hogy elfogadjam a saját magam teljesítményét. Mert a mai napig jobban emlékszem azokra a pontokra, amelyeket elrontottam, mint azokra, amelyeket megoldottam. Tudom, furcsa ezt hallani, de ezek szerint én így vagyok bekötve.  Vagy az sem mindennapos, hogy nagyon szeretem a kondiedzéseket. Tudom, hogy a játékosok nagy része nem kedveli a termet, én szeretem kínozni magam (nevet). Két olyan sérülésem is volt, amiből vissza kellett építenem magam, ehhez pedig szenvedni kell a konditeremben – de ez nekem nem szenvedés.

Az sosem bántotta, hogy női röplabdában sem világbajnokságra, sem az olimpiára nem tudnak eljutni?
De igen, ezt sajnálom, mert az olimpia tényleg csúcs lenne. De ez nálunk esélytelen, így nem olyan rossz ezt feldolgozni, mintha minden alkalommal az utolsó meccsen buknánk el a kvalifikációt.  Úgyhogy nekem az olimpia a tévében megy – négyévente mindig lekuporodok a készülék elé és mindent megnézek, amit csak tudok. Nem csak a röplabdát.

Talán nem árulok el nagy titkolt, ha elmondom, hogy a békéscsabai röplabdaklub amolyan életfogytig tartó szerződést szeretne kötni önnel. Hallott már erről?
Igen, s ez tölt el talán a legnagyobb büszkeséggel. Ugyanakkor azt tényleg nem tudom még, hogy mit fogok csinálni, ha befejezem a játékot. Elvégeztem egy edzői tanfolyamot, az idén diplomázok pénzügy és számviteli szakon.

Az tényleg érdekli?
A pénzügy és számvitel? Nem annyira (nevet), de úgy voltam vele, hogy a sport után is van élet, nem árt, ha az embernek van egy diplomája.

Molcsányi Rita már megszerezte az edzői papírt, de inkább kondiedzéseket tartana a jövő játékosainakFotó: Polyák Attila - Origo

Röplabdaedző nem szívesen lennék – annak ellenére, hogy erről is van már papírom. Ugyanakkor a már említett kondiedzéseket szívesen tartanám később a játékosoknak.

Amikor készültem erre a beszélgetésre, eléggé meglepett, hogy a pályafutása során soha senki sem készített önnel nagyobb lélegzetű interjút. Miért van ez?
Mert az újságírók mindig csak a meccsről kérdeznek, mindig csak arra kíváncsiak, hogy mit várunk a mérkőzésektől (nevet). Úgy látszik, más nem érdekli őket. Pedig látja, szívesen beszélek azokról a dolgokról, amik bennem vannak. Talán az érdektelenség a sportág népszerűségére is visszavezethető. Amúgy fura ez, mert soha nem érdekelt, hogy mennyien ismernek, vagy mennyien tudják a nevemet. Ha egy ember se tudná, hogy ki vagyok, vagy mit csinálok, akkor is röplabdáznék. 

Jó, de nyugtasson meg, hogy nem a Nevem senki a kedvenc filmje...
Nem, azt se tudom, hogy van egy ilyen alkotás (kacag).