Vágólapra másolva!
Lengyelország 29-29-es döntetlent játszott az orosz csapattal a magyar-szlovák közös rendezésű férfi kézilabda Európa-bajnokság középdöntőjének harmadik fordulójában vasárnap Pozsonyban.

A két nappal korábban mutatott kiábrándító produkciójuk után a lengyelek - akik 28-18-ra kikaptak a svédektől - ezúttal jól küzdöttek, Mateusz Zembrzycki bravúrosan védett, így az oroszok hiába vezettek nyolc perc után 5-2-re, ellenfelük a 24. percben egyenlített (9-9), sőt a szünetben vezetett is.

A 37. percig tudta tartani egy-kétgólos előnyét a lengyel csapat, ezután megint sokat hibázott, a hatékonyabban védekező és lendületesebben támadó oroszok pedig fordítottak. A hátralévő időben is többször megfordult az állás, az alacsony színvonalú meccs utolsó perce döntetlenről kezdődött.

Michal Daszek két másodperccel a vége előtt emberelőnyben betalált, az oroszok időt kértek, majd Szergej Koszorotov a középkezdés után szinte a felezővonalról a kapuba bombázott, ezzel alakult ki a végeredmény.

Döntetlent játszott egymással a két válogatott Forrás: MTI/EPA/Martin Divisek

Az oroszoknak úgy sikerült pontot szerezniük, hogy kapusaik összesen három lövést védtek az egész meccsen.

Eredmény, középdöntő, 3. forduló, II. csoport (Pozsony):
Lengyelország-Orosz csapat 29-29 (13-12)
később:
Németország-Svédország 18.00
Spanyolország-Norvégia 20.30