Vágólapra másolva!
A Ferencváros 33-27-re kikapott a dán Esbjerg otthonában a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének 11. fordulójában, vasárnap.

A magyar bajnoki címvédő keretéből Kovacsics Anikó és Alicia Stolle, a hazaiaktól Marit Frafjord hiányzott.

Masszív védekezésének, jó kapusteljesítményének és gyors ellentámadásainak köszönhetően a nyolcadik percben már 6-3-ra vezetett az Esbjerg.

Márton Gréta góljaival tartotta magát az FTC, de a meccs negyedénél Elek Gábor vezetőedző időt kért, mert elégedetlen volt csapata védekezésével és visszarendeződésével.

A vendégek hét percig nem találtak a hálóba, de kitartóak voltak, nagyot küzdöttek, és 11-6-os hátrányukat követően egy 6-1-es sorozattal kihasználták, hogy a dánok egyre többet hibáztak. Az egyenlítés után már csak egy hazai gól született a fordulatos első félidőben.

A Fradi kétszer is visszajött a meccsbe, de nem szerzett pontot az Esbjerg otthonában Forrás: fradi.hu

A második felvonás elején három találattal lépett el az Esbjerg, erre a magyar együttes a szélsők és a beállók vezérletével 6-2-es szériával válaszolt, így negyven perc elteltével ismét vezetett (21-20). Ekkor a vendégcsapat ismét megtorpant, a dánok pedig nyolc perc alatt eldöntötték a meccset (27-22). Elek Gábor harmadszor kért időt, de mivel

kapusteljesítményben nagy különbség volt a két oldal között, a 13 gólig jutott, és a mezőny legjobbjának választott Henny Reistad remeklésével a házigazdák végül magabiztosan nyertek.

A vendégeknél Kisfaludy Anett és Angela Malestein hat-hat, Márton Gréta öt gólt szerzett. A kapusok közül Bíró Blanka nyolc, Rikke Poulsen 19 lövést védett.

A két csapat hatodik egymás elleni BL-meccsén két magyar siker és egy döntetlen mellett harmadszor nyertek a dánok.

Eredmény, csoportkör, 11. forduló, A csoport:
Team Esbjerg (dán) - FTC-Rail Cargo Hungaria 33-27 (14-13)
lövések/gólok: 48/33, illetve 53/27
gólok hétméteresből: 4/4, illetve 7/5
kiállítások: 4, illetve 10 perc

A hat győzelemmel, két döntetlennel és két vereséggel álló FTC jövő szombaton a francia Brest Bretagne otthonában szerepel a BL csoportkörében.