Vágólapra másolva!
A svéd válogatott 27-26-ra legyőzte Spanyolországot a részben hazai rendezésű férfi kézilabda Európa-bajnokság budapesti döntőjében, amivel ötödik alkalommal nyerte meg a kontinenstornát.

Helyszíni tudósítás

Spanyolország azért lépett pályára a népligeti MVM DOME-ban helyet foglaló kb. 12 ezer néző előtt, hogy a legendás ezredforduló körüli svéd válogatott után második nemzetként zsinórban háromszor nyerje meg a legnehezebbnek számító kézilabdás világeseményt. Svédország számára pedig egy vasárnapi siker azt jelentette volna, hogy ötödik végső győzelmükkel megerősítik rekordbajnok státuszukat.

Jim Gottfridssonnak a szokás szerint nagyon kemény és határozott spanyol védekezéssel kellett a döntőben megküzdenie Forrás: AFP/Attila Kisbenedek

Ki más szerezhette volna a meccs első gólját, mint a torna legértékesebb játékosának megválasztott Jim Gottfridsson. A 29 éves irányító 2018 után második alkalommal lett az Eb MVP-je - korábban csak Ivano Balicnak (2004, 2006) és Nikola Karabaticnak (2008, 2014) sikerült dupláznia e tekintetben.

Sőt, a torna legjobb védője díjjal megjutalmazott Oscar Bergendahl remek megoldásaival és Andreas Palicka szokásos hatalmas bravúrjaival egyértelműen a skandinávoké volt az első pár perc. (6-4) Igaz, a svédek két büntetőt is kihagytak az elején, amivel meccsben tartották az ellenfelüket, amely 6-6-nál utol is érte őket.

Andreas Palicka védései mellett ezúttal is góllal segítette a svéd nemzeti csapatot Forrás: AFP/Attila Kisbenedek

A franciák ellen háromszor is a kapuba találó Palicka "természetesen" a döntőben is gólt szerzett, akinek Ángel Fernández tudott a legtöbbször túljárni az eszén. A spanyol szélső gyönyörű gólokkal örvendeztette meg a spanyol rajongókat, ahogyan Joan Canellas is egyre többször mutatta meg óriási játékintelligenciáját.

Ian Tarrafeta gólja után három percig nem esett gól, ami Jordi Riberának nem annyira tetszett. A spanyol szövetségi kapitány időkérését követően Fernández volt az, aki parádés légmunkája után belőtt remek lövésével 11-11-re módosította az eredményt. Figueras találatával Spanyolország a 30. percben vette át először a vezetést, és 13-12-vel ők mehettek előnyben a szünetre.

Ian Tarrafeta volt a döntő meglepetésembere Forrás: AFP/Attila Kisbenedek

Tarrafeta és Oscar Bergendahl gólváltásával kezdődött a második félidő, majd Aleix Gómez harmadik büntetőjét is értékesítette. Niclas Ekberg személyében a skandinávok is megtalálták azt a személyt, aki gólra váltja a hétmétereseiket. A svédeknek 17-17-ig kellett várniuk, hogy kiegyenlítsenek, a tanárian játszó Bergendahl volt eredményes.

A spanyolok 19-19-nél rosszul cseréltek, aminek következtében emberhátrányba kerültek, amit Daniel Pettersson egy üres kapus góllal büntetett meg. A jobbszélső fontos gólokat dobott a játékrész ezen szakaszában, elől tartva vele Glenn Solberg együttesét. (22-21)

A torna legjobb védője, Oscar Bergendahl támadásban is kulcsszerepet játszott a svédeknél Forrás: AFP/Attila Kisbenedek

A csarnokban egyre nagyobb lett a feszültséggel átitatott csend, ahogy közeledtünk a meccs hajrája felé. Az utolsó tíz perc Palicka emberfeletti védésével 23-22-es előnyben vette kezdetét. Gedeon Guardiola gólja után Ekberg nevét skandálta mindenki, bátorítva a héméterese előtt, aki nem is hibázott.

Az emberhátrányba kerülő spanyolok közül Canellas rossz megoldást választott, Bergendahl pedig labdát szerzett. A spanyolok egy újabb labdát adtak el, amit Wanne kegyetlenül megbüntetett. (25-23) A túloldalon Aleix Gómez szinte azonnal válaszolt, majd Solberg időkérése után megint Wanne - ezúttal a szélről - dobta a labdát immáron Gonzalo Pérez de Vargas kapujába.

Aleix Gómez szépen dobálta be a hétmétereseket Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

A svédeknek labdájuk volt a háromgólos előny megszerzéséhez is, azonban kidobták a labdát. Adrian Figueras hatodik góljával visszahozta a spanyol reményeket. A spanyolok az 58. percben óriásit védekeztek, amit Pérez de Vargas egy védéssel jutalmazott. Canellas bekígyózott a védők között, amivel Spanyolország másfél perccel a dudaszó előtt 26-26-ra kiegyenlített.

Ekkor már tapintani lehetett a feszültséget, Gottfridsson bele is hibázott, egy perccel a vége előtt a hispánok labdát szereztek, és támdahattak a győzelemért. 35 másodperc volt hátra, amikor Jordi Ribera időt kért. Palicka védett, amivel Svédországnak maradt 19 másodperce megszerezni a mindent eldöntő gólt.

Svédország nyerte a részben hazai rendezésű Európa-bajnokságot Forrás: AFP/Attila Kisbenedek

A felelősséget Albin Lagergren vállalta magára, aki kiharcolt egy büntetőt.

Ekberg bedobta az időntúli hétméterest, amivel Svédország ötödik alkalommal megnyerte az Európa-bajnokságot.

A skandinávoknál Ekberg mellett Bergendahl is öt góllal zárt, a spanyoloknál Figueras és Gómez is hatszor volt eredményes. A svéd kapuban Palicka 11-szer tudott védeni.

A mindent eldöntő gól ide kattintva nézhető meg!

Férfi kézilabda Európa-bajnokság (Budapest, MVM Dome):
DÖNTŐ:
Svédország-Spanyolország 27-26 (12-13)
korábban:
a 3. helyért:
Dánia-Franciaország 35-32 (13-14, 29-29, 32-30)