Társoldalunk:

Olimpiai bajnokot igazolt a Sopron Basket

2022.02.08. 10:10

Klubtörténelmi átigazolási hírt jelentett be a Sopron Basket. Először a soproni kosárlabdasport története során, regnáló olimpiai bajnokként, csatlakozik a magyar csapathoz az Egyesült Államok 3x3-as válogatottjával a tokiói olimpián aranyérmet szerzett Stefanie Dolson.

A palánkok aló és távolról is életveszélyes, 196 centiméter magas játékos a méltán híres UCONN egyetem növendékeként sajátította el a sportág finomságait, melynek tagjaként 2013-ban és 2014-ben is bajnoki címet ünnepelhetett. Egyike azon öt UCONN kosárlabdázónak, akik egyetemi éveik alatt átlépték pontok és lepattanók terén is az ezres határt - írja a Sopron Basket honlapja.

Az amerikai sztárkosaras, Stefanie Dolson a Chicago Sky együttesével WNBA-bajnok lettForrás: Getty Images via AFP/2021 Getty Images/Stacy Revere

A 30 éves, rendkívül jó versenyző hírében álló, kritikus pillanatokban sorsdöntő találatokat jegyző játékos a Washington Mystics soraiban kezdte meg WNBA karrierjét, mely 2021-ben, már a Chicago Sky színeiben, bajnoki címben csúcsosodott ki. Amerika mellett elsősorban Kínában építette karrierjét, Európába csak időnként jött át a szezonok végén.

Stefanie Dolson (balról a harmadik) a tokiói aranyéremmelForrás: AFP/Javier Soriano

Sokoldalúságát, a korosztályos és a 3x3-as válogatott után a felnőtt nemzeti csapatban is bizonyíthatja, miután egyike annak a 12 játékosnak, aki a február 10-12. között megrendezésre kerülő washingtoni vb-selejtezőn képviseli az amerikai színeket.

Dolson az amerikai válogatott mezébenForrás: Sputnik via AFP/Ramil Sitdikov

Stefanie Dolson február 15-én érkezik Sopronba, és amennyiben az egészségügyi vizsgálatokon megfelel, akkor a miskolci Magyar Kupa-döntőn akár be is mutatkozhat a klub színeiben. Szerződése a bajnoki szezon végéig szól, így a tervek szerint nemcsak az Euroligában, hanem a magyar bajnokságban is erősítheti a soproni együttest.

Névjegy
Stefanie Dolson
Születési idő: 1992. január 8.
Magasság: 196 cm
Poszt: 4-5
Főbb állomáshelyei: UCONN, Washington Mystics, Chicago Sky, Sichuan Whale, Henan Phoenix
Kiemelkedő eredményei: 3x3 Olimpiai bajnok (2021), WNBA bajnok (2021), 2x NCAA bajnok (2013, 2014), 2x WNBA ALL-Star (2015, 2017)