Vágólapra másolva!
A Telekom Veszprém hazai pályán 28-28-as döntetlent játszott a Portóval a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének szerdai mérkőzésén.

Helyszíni tudósítás

Két hónap szünet után végre ismét folytatódik a legrangosabb európai klubsorozat a kézilabdázók számára. Az azóta eltelt időben Magyarországon és Szlovákiában megrendeztek egy Európa-bajnokságot, amit a svéd válogatott nyert meg.

Ugyanabból az együttesből senki sem volt ott a pályán a Veszprém Arénában szerda este, de az ezüstérmes Spanyolországból kettő (Rodrigo Corrales és Jorge Maqueda), a bronzérmet nyerő Dániából pedig Rasmus Lauge személyében egy játékos is a hazai együttest erősítette. Kimaradt a veszprémi keretből a fiatal Dörnyei Borisz mellett a sérüléssel bajlódó Dejan Manaskov, akinek a klub nemrég bejelentette távozását.

Első meccsét játszotta az Eb-szünet után a Veszprém a BL-ben Fotó: Csudai Sándor - Origo

Momir Ilic együttese számára a szezonbeli hazai BL-veretlenség megőrzése mellett a biztos negyeddöntőbe jutást érő második hely is ott lebeghet a szeme előtt. Azonban ehhez négy, nehéznek ígérkező meccs közül először a mindig veszélyes Portót kellett legyőznie. Rögtön egy könnyű góllal indult a találkozó, amelyet Manuel Strlek dobott.

Corrales is védéssel kezdett, ahogyan a csapatkapitány Lauge első találatára sem kellett sokat várni. Blaz Blagotinsek számára kétperces kiállítással indult a meccs, a vendégek emberelőnyét a korábbi veszprémi Ivan Sliskovic használta ki. Andreas Nilsson nem volt tagja az Eb-győztes svéd válogatottnak, így az átlagnál pihentebben szerzett ő is gólt. (3-1)

A most futó BL-szezon legeredményesebb veszprémije, Gasper Marguc is betalált, Lauge pedig már a második gólját ünnepelte elképesztő szenvedéllyel. A portugálok Pedro Valdes vezérletével jól tartották magukat, az első tíz perc 5-5-tel zárult.

Rasmus Lauge csapatkapitányként ezúttal is főszereplő volt Fotó: Csudai Sándor - Origo

Ekkor jött annak a Petar Nenadicnak a két remek lövése, aki Nilssonhoz és Strlekhez hasonlóan szintén nem volt ott a januári kontinenstornán. Az egyik utolsó edzésen szemsérülést szenvedő, és ezért speciális védőszemüvegben játszó Sipos Adrián ezúttal is hihetetlen tűzzel irányította az Építők védekezését. Daymaro Salina nem hagyta ellépni a mieinket. (8-8)

Momir Ilic 9-9-nél időt kért, mert mégsem működött elég hatékonyan a csapat védekezése. Lauge és Nenadic támadójátéka mellett Corrales emberfeletti bravúrjai adták meg a meccs ritmusát. A túloldalon Sebastian Frandsen első védésére 18 percet kellett várni, de megérkezett. Corralesnek büntetőt kellett védenie, hogy a Veszprém ne kerüljön először hátrányba.

Ám mivel Omar Yahia ziccerét megfogta Frandsen, ezért Corrales újabb pillanata ellenére Leonel Fernandes góljával 11-10-nél mégis megszerezte a Porto a vezetést. Marguc pár másodperccel később egyenlített, de jött Silskovic, majd Nenadic varázslatos passzából Kentin Mahé volt eredményes.

Andreas Nilsson az Eb-n ugyan nem volt ott az aranyérmes svéd válogatott tagjaként, de szerda este fontos gólokat szerzett Fotó: Csudai Sándor - Origo

Az első félidő hajrájában két magyar játékos is pályára léphetett, Ligetvári Patrik balátlövőbe, Lukács Péter pedig a balszélre érkezett. A kapusok jó szériáját Nilsson törte meg, akinek a góljával a hazaiak visszavették a vezetést. Ezután két vendégtalálat következett, így Mahé időntúli hétméterese az egyenlítéshez volt nélkülözhetetlen. (15-15)

Hiába volt Nenadicé a második játékrész első gólja, az azt követő tíz percben a Porto rendre jól használta ki, hogy a Veszprémnek nem ment a játék. Az elhibázott ziccereket a másik oldalon Rui Silva és Antonio Areia büntette meg, aminek köszönhetően a portugálok 21-19-re elhúztak.

Ilic a 42. percben kikérte második idejét is, ami után Mahé belőtt egy büntetőt. A portóiak közül ugyanezt Areiának nem sikerült kiviteleznie – pedig ebben a műfajban a világ egyik legjobbja –, de Corrales védése után Fernandes dobta a kipattanót a hálóba.

A Veszprém sokáig nagyon rossz formában játszott, minden egyes gólért nagyon meg kellett szenvednie Fotó: Csudai Sándor - Origo

"Harcoljatok! Harcoljatok!" - zúgott a hazai szurkolótábor Strlek gólja előtt. Ez nem véletlen, az Építők eléggé indiszponáltan kézilabdázott, és a 45. perc körüli időszakra az egy-kétgólos hátrány állandósult. (22-24)

A Veszprémnek semmi sem akart összejönni, az utolsó tíz perc 25-23-as portói előnyben kezdődött. Magnus Andersson időt kért, hogy "végre" sikerüljön három találattal is elhúznia csapatának. Egy jó védekezés után Mahé robogott végig a pályán, létfontosságú gólt szerezve a mieinknek.

A Corrales helyére a veszprémi kapuba menet közben beálló Vladimir Cupara óriási védése után Yahia kiegyenlített. Sőt, az egyiptomi jobbátlövő remek labdaszerzése után ziccerben kapta a labdát Cuparától, amit nem is hibázott el. A Veszprém 26-25-re átvette a vezetést, Andersson pedig most egészen más okból kért időt, mint két perccel azelőtt.

Omar Yahia fontos gólokat lőtt a hajrában Fotó: Csudai Sándor - Origo

Yahia kiállítása után a Porto két percen át emberelőnyben játszhatott, amit Djibril Mbengue egy hosszú támadásból ki is használt. Maqueda szerencsés góljával elől maradt a Veszprém, amely Cupara újabb védése után már a kétgólos vezetésért támadhatott - sikertelenül. Fernandes megint egyenlített. (27-27)

Sajnos Yahia ezután rossz megoldást választott, majd három perccel a vége előtt hétmétereshez jutott a Porto. Megint Areia állt oda a vonalra, és újfent elhibázta a lehetőséget. Mahé felelőtlen passzából lefordultak a portugálok, két perccel a dudaszó előtt 28-27-nél ismét náluk volt az előny. Nenadic büntetőből egyenlített, majd egy elrontott kínai figura után a Veszprémnek volt labdája a győzelemhez.

Ilic 23 másodperccel a vége előtt kikérte utolsó idejét, de Yahia csak az egyik védőt lőtte ki, nem a kapu valamelyik sarkát.

A Veszprém 28-28-as döntetlent játszott a Portóval.

Momir Ilic együttese ezzel nehéz helyzetbe került a második hely megszerzését illetően.

Nem jött össze a győzelem a Veszprémnek a Porto ellen Fotó: Csudai Sándor - Origo

A következő időszakban a magyar csapatra még nehezebb meccsek várnak, a Barcelona elleni idegenbeli rangadó után jön a listavezető Kielcével szembeni hazai összecsapás, majd a Paris Saint-Germain otthonában zárul a csoportkör számára.

- értékelt Momir Ilic, a veszprémiek vezetőedzője a találkozó után.

- tekintett előre Vladimir Cupara, a Veszprém kapusa.

Férfi kézilabda Bajnokok Ligája
B csoport, 11. forduló
Telekom Veszprém - FC Porto (portugál) 28-28 (15-15)
gólszerzők: Nenadic, Mahé 6-6 gól, Maqueda 4, Nilsson, Lauge 3-3, Yahia, Marguc, Strlek 2-2, illetve Valdés, Mbengue, Salina 4-4, Sliskovic, Branquinho 3-3, Iturizza, Rui Silva, Fernandes, Alves 2-2, Cruz, Aareia 1-1

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Barcelona 10 9 1 0 341-287 54 18
V
GY
GY
GY
GY
2.
SC Magdeburg 10 8 2 0 315-279 36 16
GY
GY
GY
GY
GY
3.
Veszprém 10 7 3 0 350-318 32 14
GY
GY
GY
V
V
4.
Montpellier 10 5 5 0 293-282 11 10
V
GY
GY
V
GY
5.
GOG 2010 10 5 5 0 309-319 -10 10
V
V
V
GY
V
6.
Orlen Wisla Plock 10 3 7 0 271-280 -9 6
GY
V
V
GY
GY
7.
Porto 10 3 7 0 290-341 -51 6
GY
V
V
V
V
8.
Celje Pivovarna Lasko 10 0 10 0 292-355 -63 0
V
V
V
V
V