Vágólapra másolva!
A két csapat csütörtökön Debrecenben találkozik egymással, három nappal később pedig Podgoricában csap össze.

"Szinte a legerősebb összeállításukban érkeznek hozzánk, nyolcan erősebb nemzetközi kupákban játszanak, mint a Bajnokok Ligája, amelyben a Falco szerepel. Nagy csatára számítok, olyanra, amit minden bizonnyal élvezni fog a debreceni közönség" - jelentette ki a Kecskeméten tartott hétfői sajtótájékoztatón a szakvezető.

A nemrég honosított, amerikai születésű Mikael Hopkinst illetően Ivkovics közölte, kiváló kosárlabdázóról van szó, aki remekül illik a csapatba.

"Azért volt szükség a honosítására, mert sajnos nem állnak sorban a magyar magasemberek. Ha lenne hazai játékosunk, akkor örömmel behívnám. Amúgy a 14-es keretünkből sérülése miatt nem léphet pályára a két mérkőzésen Benke Szilárd és Eilingsfeld János" - tette hozzá.

Nagy csatára számít Ivkovics Sztojan Fotó: Polyák Attila - Origo

A Japánban légióskodó Allen Rosco úgy vélekedett, hogy nehéz meccsek várnak a válogatottra, mert a 4-es és az 5-ös poszton nagyon erős Montenegró.

"Azért jó, hogy mindkétszer velük játszunk, mert ha szükséges, a második meccsre tudunk javítani" - fejtette ki.

A magyar csapat a vb-selejtező első fordulójában 81-75-re nyert novemberben Portugáliában, majd Kaposváron 78-54-re kikapott az olimpiai ezüstérmes franciáktól.

A 2023 februárjáig tartó európai vb-selejtezősorozatban 32 együttes verseng. Júliusban minden négyesből az első három gárda jut tovább a kvalifikáció második szakaszába. Ezután a 24 együttes négy hatos csoportban folytatja úgy, hogy valamennyien magukkal viszik a korábban szerzett pontjaikat. Végül mind a négy csoportból az első három utazhat a jövő nyári vb-re, amelynek Indonézia, Japán és a Fülöp-szigetek ad otthont.

A magyarok annak köszönhetően kerültek előselejtező nélkül a vb-kvalifikációba, hogy kijutottak a szeptemberi Európa-bajnokságra, melynek csoportmeccseit Kölnben vívják majd.

A csoport állása:
1. Franciaország 4 pont, 2. Montenegró 3 (150-142), 3. MAGYARORSZÁG 3 (135-153), 4. Portugália 2

A magyarok további menetrendje:
február 24., Debrecen: Magyarország-Montenegró 18.00
február 27., Podgorica: Montenegró-Magyarország 18.00
július 1.: Magyarország-Portugália
július 4.: Franciaország-Magyarország

A magyar válogatott kerete:
Mikael Hopkins (Reggio Emilia), Pongó Marcell (Alba Fehérvár), Rosco Allen (Niigata Albirex), Keller Ákos (Falco-Volvo Alpok Autó Szombathely), Vojvoda Dávid (Alba Fehérvár), Szabó Zsolt (Alba Fehérvár), Benke Szilárd (Falco-Volvo Alpok Autó Szombathely), Somogyi Ádám (Falco-Volvo Alpok Autó Szombathely), Golomán György (Falco-Volvo Alpok Autó Szombathely), Ferencz Csaba (Körmend), Lukács Norbert (Alba Fehérvár), Perl Zoltán (Falco-Volvo Alpok Autó Szombathely), Eilingsfeld János (Atomerőmű SE), Váradi Benedek (Falco-Volvo Alpok Autó Szombathely)