Vágólapra másolva!
A Pick Szeged hazai pályán 28-26-ra legyőzte a Meskov Breszt csapatát a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének csütörtök esti mérkőzésén.

Helyszíni tudósítás

Az európai szövetség az előző, 2020-21-es szezonra nem csak a formátumát változtatta meg a férfi BL-nek, de a meccsek időpontját áttette hétvégéről hétköznapra. Ezzel felvállalta azt, hogy a nézőszám szinte biztosan csökkenni fog - úgy is lett. A 20:45-ös idősáv sem feltétlenül szerencsés az olyan szurkolók számára, akik nem helybéliek.

Az sem véletlen, hogy a lelátón körülnézve egy kezünkön meg tudtuk számolni, hogy hány gyermeket láttunk - a késői időponttal pont a jövőt zárta ki az EHF a csúcskézilabdából. Részben ez volt az egyik oka annak, hogy a Pick Aréna félig üres volt a Meskov Breszt elleni összecsapás során. Akik mégis ki tudtak jönni, rajtuk nem múlott a Kékek sikere.

A középső szektorok szépen megteltek, de a felső emelet teljesen le volt takarva és a kapu mögött is voltak üres székek Fotó: Polyák Attila - Origo

Három hiányzója is volt a Tisza-partiaknak a fehérorosz riválissal szemben: Dean Bombac, Kent Robin Tönnesen és Luka Stepancic sem állt Juan Carlos Pastor rendelkezésére. Az egy héttel ezelőtti Zágráb elleni váratlan vereség után több botlás nem fért bele a Szegednek ahhoz, hogy versenyben maradjon a biztos negyeddöntőbe jutást érő első két helyért.

Mirkol Alilovic óriási védésével és Sebastian Frimmel góljaival indult a találkozó hazai szempontból. A Breszt már az első percekben megmutatta, hogy a szezonbeli mindössze egy győzelmével eddig igencsak alulteljesített. Mikita Vailupau már az első percekben bebizonyította, hogy a következő szezonban nagy erőssége lehet a Veszprémnek. (4-6)

Ugyanígy tett a másik szélen Andrej Jurinok is, aki Imanol Garciandía és Matej Gaber jó megoldásai közepette talált a kapuba. A korábbi szegedi Stas Skube is szépen találta meg beállóját, Vladimir Vranjest a falban, aki szintén nem hibázott. A Szeged nyolc kapott gólja az első 11 percben soknak mondható, de Borut Mackovsek már csapata hetedik találatát dobta - ami viszont a másik oldalról mondható "nem rossz"-nak.

Imanol Garciandía gólerős játékkal indította a találkozót Fotó: Polyák Attila - Origo

Alilovicnak óriási védést kellett bemutatnia, hogy a fehéroroszok ne menjenek el hárommal, majd Bánhidi Bence hozta fel a mieinket mínusz egyre. Skube újabb elrontott lövése után a fehéroroszok kapusa kétszer még védeni tudott, de Miguel Martins csak belőtte a 9-9-et érő gólt.

Egy jó védekezés után a Szeged visszaszerezhette a vezetést, amit Garciandía remek átlövésével sikerült is megkaparintani. A breszti kapus remeklése kellett ahhoz, hogy a rivális az első félidő hajrájára fordulva ne kerüljön komolyabb hátrányba. (11-10)

Az egyik oldalon Bánhidi, a másikon Vranjes mutatott be eredményes beállójátékot. Martins fantasztikusan lőtte ki talpról a kapu felső sarkát, majd jött a Kékek első indításgólja, amit Mario Sostaric szerzett. A hazaiaknak szinte a semmiből labdája volt a háromgólos vezetéshez, de Garcianía eladta a labdát, amit Stevan Sretenovic kegyetlenül megbüntetett.

Bánhidi Bencét többször is remekül találták meg a falban szegedi csapattársai Fotó: Polyák Attila - Origo

A 16-14-es szünetbeli eredményt Bánhidi alakította ki, akinek ez már az ötödik találata volt. A második félidő Bodó Richárd embertelen nagy góljával vette kezdetét. Majd Alilovic kezén akkorát csattant a labda, hogy azt még Hódmezővásárhelyen is hallották. De megérte, mert védéseinek és Garciandía parádés játékának köszönhetően már 20-16-ra elhúzott a Szeged.

Az ötgólos differencia ekkor még nem alakult ki a két együttes között, Sretenovic hozta közelebb a Bresztet. A Sostaric helyére a jobbszélre pályára kerülő Bogdan Radivojevic szokásos megőrüléses gólörömére sem kellett sokat várni. Daniel Gordo időkérése után a fehéroroszok mégis a mínusz egyért támadhattak, de Alilovic jól avatkozott közbe.

A Szeged számára fontos volt, hogy előnyben tudott játszani, ami akár nyugalmat is adhatott volna a Pastor-csapatnak. Azonban az ellenfél ott lihegett a Kékek nyakában, sőt a 47. percben az egyenlítésért támadhatott. Nem jártak sikerrel, nem úgy Bánhidi a túloldalon. (24-22)

Ezúttal is Bodó Richárd volt a levegő ura Fotó: Polyák Attila - Origo

A beálló a következő támadásnál óriási passzt kapott Bodótól, de ezúttal a vendégek kapusa védeni tudott. Az utolsó tíz perc 24-23-as magyar vezetésről vette kezdetét. Vailupau egyenlítő góljánál néma csend lett a Pick Arénában, hogy aztán Sostaric találatát követően óriási hangrobanás következzen.

Vailupau hétméteresből csak a felső lécet találta el, majd Bánhidi megnyugtató gólokat dobott. (27-25) Az első BL-szezonját játszó Sretenovic vezérletével nem adta fel a Breszt, de a mieink egyre közelebb kerültek a sikerhez. Alilovic egy perccel a vége előtt kivédte Skube könnyű lövését, amivel eldőlt a mérkőzés.

Fontos győzelme aratott a Pick Szeged a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában Fotó: Polyák Attila - Origo

A Pick Szeged 28-26-ra legyőzte a Meskov Bresztet.

Juan Carlos Pastor csapata ezzel pontszámban utolérte a Montpelliert és egy pontra megközelítette a már biztos negyeddöntős helyet érő pozícióban álló THW Kielt, kettőre az Aalborgot.

A Tisza-partiak a legközelebb szűk egy hét múlva szerdán az Elverum otthonába utaznak, hogy két hét múlva a Montpellier ellen hazai pályán zárják a csoportkört.

Férfi kézilabda Bajnokok Ligája, A csoport, 11. forduló
Pick Szeged - Meskov Breszt (fehérorosz) 28-26 (16-14)

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
THW Kiel 10 7 2 1 284-271 13 15
GY
V
D
GY
GY
2.
Vive Kielce 10 5 3 2 285-273 12 12
GY
D
GY
GY
V
3.
Aalborg Handball 10 5 3 2 299-271 28 12
GY
GY
D
GY
V
4.
Paris Handball 10 5 4 1 302-300 2 11
V
V
D
V
GY
5.
MOL Pick Szeged 10 5 4 1 286-291 -5 11
GY
GY
GY
V
GY
6.
RK Zagreb 10 4 4 2 267-257 10 10
V
D
V
GY
GY
7.
Kolstad 10 4 5 1 284-280 4 9
V
GY
D
V
V
8.
HC Eurofarm Pelister 10 0 10 0 230-294 -64 0
V
V
V
V
V