Vágólapra másolva!
A Szekszárd hazai pályán 28 ponttal kikapott a török Galatasaraytól csütörtökön a női kosárlabda Európa Kupa negyeddöntőjében, a párharc első mérkőzésén.

Az előző szezonban Európa Kupa-bronzérmes szekszárdiak kalandos körülmények között kerültek be az EK-negyeddöntőbe, ugyanis eredetileg február végén véget ért a számukra az európai szezon, miután 14 vereséggel, nyeretlenül zárták az elitet felvonultató Euroliga alapszakaszát. Az ukrajnai háború miatt azonban a múlt héten a nemzetközi szövetség kizárta az orosz csapatokat, így a többi gárda feljebb sorolódott, és a tolnaiak sereghajtó helyett csoporthatodikként a második vonalnak számító Európa Kupa legjobb nyolc klubja között találták magukat.

A Galatasaray 5/9-es mérleggel, a B csoport hetedikjeként zárt az Euroligában - mivel november vége óta csak egy meccset nyert -, ám a körülmények alakulása folytán a törökök is átkerültek az EK rájátszásába. Djokics Zseljko vezetőedző tanítványai mellett szólt, hogy az utóbbi három alkalommal megverték aktuális török ellenfelüket: tavaly az EK csoportkörében a Kayserit és a negyeddöntőben az Elazigot, az őszi Euroliga-selejtezőben pedig újra a Kayserit.

Studer sem tudott segíteni a csapatán Forrás: FIBA Euro Cup


A párharc csütörtöki felvonásán a magyarok csak 2-0-ig vezettek, utána a Galatasaray vette át a kezdeményezést, és a 13. percben már 14 ponttal elhúzott. A hazai oldalon főként a szerb-magyar Krnjics Szara és az amerikai Kolby Morgan jeleskedett, a második negyedben viszont ezzel együtt is csak 10 pontot hozott össze a KSC,

így a nagyszünetben már 27-45 volt az állás.

A bajnoki ezüstérmes tolnaiak a harmadik felvonást sem kezdték jól, kilenc pontjukra 20 érkezett, így az amerikai Kelsey Plum és a Sopronban is megfordult szerb Tina Krajisnik révén a törökök 32 ponttal megléptek (33-65). Ezzel gyakorlatilag eldőlt a meccs, a házigazdák az utolsó játékrészben még feljöttek 19 pontra, de a súlyos vereséget nem tudták elkerülni.

A szekszárdiak nem támadtak túl eredményesen Forrás: FIBA Euro Cup

A szekszárdiak ezzel a 15. szezonbéli mérkőzésüket is elvesztették a nemzetközi porondon. A formalitásnak tűnő visszavágóra jövő szerdán kerül sor Isztambulban.

Eredmény:
EK, negyeddöntő, 1. mérkőzés:
Atomerőmű KSC Szekszárd-Galatasaray (török) 60-88 (17-23, 10-22, 19-26, 14-17)

A magyar csapat legjobb dobói: Krnjics 11, Goree 10, Morgan 9, Friskovec 9