Vágólapra másolva!
A korábbiaknál nagyobbat mer álmodni a női kosárlabda Euroliga négyes döntőjébe jutott Sopron Basket - mondta Török Zoltán, a klub ügyvezetője pénteken az M1 aktuális csatornán.

- fogalmazott Török Zoltán.

Sopron Basket jól szerepelne Fotó: Csudai Sándor - Origo

A soproni együttes csütörtökön 72-65-re győzött a francia Montpellier vendégeként a női kosárlabda Euroliga negyeddöntőjében, ezzel 2-0-ra megnyerte a párharcot, és sorozatban negyedszer bejutott a négyes döntőbe.

- szögezte le az ügyvezető.

Török Zoltán, a Sopron Basket ügyvezetője nagyob bízik a csapatban Forrás: Tóth Zsombor - Sopron Basket

A Final Fourban 2009, 2018, 2019 és 2021 után ötödször szerepelhet a csapat, az eddigi legjobb eredménye a 2018-as, hazai pályán megszerzett ezüstérem volt.

- hangsúlyozta Török Zoltán, aki Magyar arany érdemkeresztet vehetett át pénteken a Parlamentben. Kiemelte: a csapatnak a következő edzésre, mérkőzésre kell koncentrálnia, a szakmai stábnak és a játékosoknak a következő négy hétben úgy kell készülniük, hogy a hullámhegy tetejére érjenek fel április 8-ára. A négyes döntőben pedig saját játékukra és nem az aktuális ellenfélére kell koncentrálniuk.

- fogalmazott a műsorblokkban a női szövetségi kapitány, Székely Norbert.

Az idei négyes döntőt április 8. és 10. között rendezik az egyik résztvevő csarnokában. Eddig a Sopron mellett a favorit török Fenerbahce biztosította a helyét, a Schio (olasz)-USK Praha (cseh) és a Girona (spanyol)-Salamanca (spanyol) párharc a jövő héten folytatódik. Az már biztos, hogy a Final Four elődöntőjében Gáspár Dávid együttese a Girona-Salamanca csata továbbjutójával csap majd össze.