Vágólapra másolva!
Braeden Shaw mesterhármasának is köszönhetően a Hydro Fehérvár AV19 5-2-re legyőzte a vendég olasz HC Pustertal Wölfét az osztrák jégkorongliga (ICEHL) negyeddöntőjének harmadik mérkőzésén, és így összesítésben már 3-0-ra vezet.

A Fehérvár egy hete a ligaújonc Pustertal vagy a Klagenfurt közül választhatott ellenfelet, végül az olasz együttesre csapott le, amellyel szemben az alapszakaszban négy mérkőzés alapján ötvenszázalékos volt a mérlege.

A magyar csapat szerdán lehengerlő 8-1-es hazai sikerrel kezdett, majd pénteken egy 6-2-es idegenbeli diadallal folytatta a menetelését.

Egy meccsre a történelmi elődöntőbe jutástól a fehérvári hokicsapat az osztrák ligában Forrás: Hydro Fehérvár AV 19, Facebook

Most pedig - akár csak a nyitó fehérvári ütközetben - álomrajtot vett. Braeden Shaw a 31. másodpercben és a 4. percben is betalált - mindkétszer Anze Kuralt és Hári János volt a két gólpasszos -, és bár Anthony Bardaro szépített, rá 54 másodpercre Kuralt ismét kihagyhatatlan helyzetbe hozta az így mesterhármas jegyző Shaw-t.

A meccs derekán Dante Hannoun közelről volt eredményes, ám közvetlenül a szünet előtt Alex Petan kettős emberelőnyben visszaállította a kétgólos különbséget. Ráadásul a záró harmad is hazai fórral indult. Ebből ugyan nem sikerült betalálni, de magabiztosan őrizte kapuját a góltól a Volán, így egyetlen sikerre került a történelmi jelentőségű elődöntőtől. A hajrában Joshua Atkinson állította be a végeredményt.

A Fehérvárnak a mostani a 15. idénye az osztrák bázisú ligában, és hetedik alkalommal került a rájátszásba, de a negyeddöntőn még soha nem jutott túl.

Az egyik csapat negyedik sikeréig tartó párharc kedden folytatódik Brunicóban (Bruneck).

Negyeddöntő, 3. mérkőzés:
Hydro Fehérvár AV19-HC Pustertal Wölfe (olasz) 5-2 (3-1, 1-1, 1-0)
a magyar csapat gólszerzői: Shaw (1., 4., 14.), Petan (40.), Atkinson (59.)
Az egyik csapat negyedik sikeréig tartó párharc állása: 3-0 a Fehérvár javára.