Vágólapra másolva!
A női kézilabda-bajnokságban szereplő MTK Budapest a hivatalos honlapján tudatta, hogy végleg megszerezte a Győri Audi ETO KC csapatától a magyar válogatott Pál Tamarát, aki az előző szezonban az NB I gólkirálynője volt.

Pál Tamara 2019 nyarán érkezett az MTK Budapesthez a Győri ETO KC együttesétől kölcsönbe, és idestova három szezon óta erősíti a fővárosi csapat. A 21 éves irányító most végleg az MTK-hoz igazolt, kétéves szerződést írt alá a kék-fehér csapattal.

Pál Tamara az előző szezonban a góllövőlista élén végzet, így ő vehette át az NB I-es gólkirálynőnek járó elismerést a Magyar Kézilabda Szövetségtől. Emellett pedig a Golovin Vlagyimir által irányított magyar női kézilabda-válogatott összetartásain is megvillanthatta tehetségét.

Szintén az MTK-hoz kapcsolódó hír, hogy Sallai Nikolett is a kék-fehéreket választotta pályafutása folytatásához. A Freiburgban futballozó magyar válogatott focista húga további egy évre kötelezte el magát a fővárosi csapathoz.

Villámgyors balszélső a 2017/18-as szezon óta ‒ időközben egy év egri szerepléssel a háta mögött ‒ erősíti a fővárosi gárdát.