Vágólapra másolva!
Készül a Kemény-korszakról szóló mozifilm, amiben szerepet kapnak a legnagyobb ellenfelek is. Ebből az apropóból érkezett Budapestre a 42 éves Stefano Tempesti is, aki ötszörös olimpikon, sőt, ötkarikás ezüstérmes 2012-ből, amikor az olasz válogatott éppen a mieinket ejtette ki a negyeddöntőben, garantálva, hogy nem nyerünk sorozatban negyedszer is aranyat.

Tempesti emellett világbajnok, ötszörös Bajnokok Ligája- és európai Szuperkupa-győztes, van Eurokupa-sikere is a nemzetközi vizekről, a Olaszországból pedig 14 bajnoki címe és 13 kupagyőzelme. A sportág egyik legendájáról van szó, aki a Budapesten töltött idejébe beillesztette az edzéseket is - írja a fradi.hu.

Stefano Tempesti a Fradival edzett Forrás: AFP/Attila Kisbenedek

Az FTC vízilabda-szakosztályának elnökével, Madaras Norberttel egykoron szobatársak is voltak a Pro Reccónál töltött sikerévek alatt, most pedig közös erőnléti tréninget tartottak, majd Tempesti az idényben kupagyőztes és bajnoki listavezető Fradival a vízbe is szállt.

Közben pedig mesélt a Kemény-korszakról, a reccói sikerekről és hogy még 42 évesen is imád védeni.