Vágólapra másolva!
A Red Bull Salzburg nyerte az osztrák jégkorongliga (ICEHL) 2021/22-es idényét, miután a döntőben negyedszer is legyőzte a Hydro Fehérvár AV19-et. A negyedik, utolsó mérkőzésen a vendég osztrákok 3-1-re diadalmaskodtak az ifj. Ocskay Gábor Jégcsarnokban.

Az eddigi három mérkőzésen ugyan a Salzburg nyert, de mindig a végletekig kiélezett küzdelemben. Múlt kedden Salzburgban úgy lett 2-1, hogy a győztes gól a 85. percben esett, és ez volt minden idők leghosszabb osztrák fináléja. Két nappal később Fehérváron az 55. percben, majd szombaton - megint Salzburgban - 96 másodperccel a vége előtt született a Red Bull győzelmét jelentő találat.

Hétfőn visszatért Bartalis István, aki gyermeke születése miatt hagyta ki az előző felvonást, ugyanakkor Brady Shaw eltiltása még nem járt le.

Magosi Bálint szerzett vezetést a Salzburg ellen Fotó: Koncz Márton - Origo

Az "életben maradásért" játszó és 3200 szurkolója által feltüzelt Volán hatalmas elánnal kezdett, sorra jöttek a lövések, amiből a nyolcadik percben Magosi Bálint révén megszületett a vezetés.

A csatár nagy kedvvel játszott, később egy egész pályás egyéni akció végén a kapuvasat találta el. Azonban egyetlen hiba, egy rossz passz elegendő volt, és a 16. percben egyenlített a vendég együttes, Mike Dalhuisen a saját kipattanóját értékesítette.

Egy rossz csere miatt osztrák emberelőnnyel indult a második harmad, és ez ugyan kimaradt, ám lendületbe került a Salzburg, és a 33. percben már vezetett is. Thomas Raffl bravúros mozdulattal és szerencsésen kotorta át a korongot a kapus Rasmus Tirronen alatt. Közvetlenül a gól után kettős emberelőnybe került a Fehérvár, azonban nem tudott élni a kecsegtető helyzettel.

A vendégek számoltak azzal, hogy mindent belead a Fehérvár, ezért ők sem álltak be védekezni, így mindkét kapu előtt adódtak helyzetek.

A hajrában utolsó energiáit is mozgósította a magyar együttes, lehozta a kapusát, ám ebből gólt kapott, így eldőlt a bajnoki cím.

Nagy csatában kapott ki a Fehérvár Fotó: Koncz Márton - Origo

Ezzel együtt ez volt a Volán történtének messze a legjobb osztrák szezonja: először jutott túl a negyeddöntőn, először játszhatott döntőben, és első alkalommal került be a Bajnokok Ligája mezőnyébe.

A Salzburg a rájátszásban mind a három párharcát 4-0-val nyerte.

Osztrák liga, döntő, 4. mérkőzés:
Hydro Fehérvár AV19-Red Bull Salzburg (osztrák) 1-3 (1-1, 0-1, 0-1)
gólszerzők: Magosi (8.), illetve Dalhuisen (16.), Raffl (33.), Brennan (59.)
A párharcot 4-0-s összesítéssel a Salzburg nyerte.