Vágólapra másolva!
Elek Gábort, a címvédő Ferencváros női kézilabdacsapatának vezetőedzőjét, valamint Ambros Martínt, a Győri Audi ETO KC szakvezetőjét is két bajnoki mérkőzésre eltiltotta a magyar szövetség (MKSZ) etikai és fegyelmi bizottsága szerdán.

Április 14-én az FTC házigazdaként 29-24-re megnyerte az ötszörös Bajnokok Ligája-győztes győriek elleni rangadót, így a szezon végén pontegyenlőség esetén az összgólkülönbség dönti majd el az aranyérem sorsát a két együttes között.

Nagy dulakodás volt a kispad körül Forrás: Koncz Márton, Origo

Másfél perccel az első félidő vége előtt a két vezetőedző összeszólalkozott a pálya szélén, tettlegességre csak azért nem került sor, mert idejében szétválasztották Eleket és Martínt, akik 2016-ban együtt irányították a magyar válogatottat.

A két edző meghallgatását követően az illetékes bizottság a két-két meccsre szóló eltiltás mellett 200-200 ezer forintra is megbüntette az érintetteket. A határozat ellen a szakvezetők fellebbezhetnek, az eltiltások azonban ettől függetlenül hatályba lépnek.

A két csapat hátralévő mérkőzései:
április 29., péntek:
Kisvárda-Ferencváros 18.00
május 3., szerda:
Vác-Ferencváros 18.00
május 7., szombat:
Szombathely-Ferencváros 18.00
május 13., péntek:
Budaörs-Ferencváros 18.00
május 14., szombat:
Győr-Dunaújváros 16.45
május 20., péntek:
Debrecen-Győr 18.30
Ferencváros-Vác 18.30

A tabella:
1. Győri Audi ETO KC 24 23 - 1 814-525 46 pont
2. FTC-Rail Cargo Hungaria 21 20 - 1 671-470 40
3. DVSC Schaeffler 22 18 - 4 632-538 36
4. Váci NKSE 21 14 - 7 654-602 28
5. Motherson Mosonmagyaróvár 22 12 1 9 697-647 25
6. Siófok KC 22 12 - 10 660-659 24
7. Kisvárda Master Good SE 22 9 2 11 563-596 20
8. MTK Budapest 23 8 4 11 607-656 20
9. Dunaújvárosi Kohász KA 22 9 - 13 603-645 18
10. Alba Fehérvár KC 22 7 2 13 560-612 16
11. Moyra-Budaörs 22 6 2 14 580-678 14
12. Érd 23 5 - 18 586-702 10
13. Hungast Szombathelyi KKA 22 3 1 18 571-708 7
14. Vasas SC 22 3 - 19 582-742 6