Vágólapra másolva!
A Telekom Veszprém idegenben 29-27-re legyőzte a Pick Szeged csapatát a férfi kézilabda NB I alapszakaszának szombati mérkőzésén. A találkozó után a főszereplők értékelték a látottakat.

"Tudtuk, hogy nagyon nehéz lesz. Egy hét alatt két győzelem a Szeged ellen, nagyon büszke vagyok a játékosaimra. Az első félidőben nem volt jó a védekezésünk, ez hasonlított a Magyar Kupában látottakra. A második félidőben ez már sokkal jobb volt, és Vladimir Cupara is elképesztő teljesítményt nyújtott a kapuban" - mondta Momir Ilic, a Telekom Veszprém vezetőedzője.

"Nagyon nagy megtiszteltetés a Veszprém számára, hogy Marian Cozmáról nevezték el a vendégszektort. Az egész klub hálás érte, sokat jelent ez mindenkinek"

- tért ki a szerb szakember a szegediek rendkívül nemes gesztusára.

Juan Carlos Pastor szerint már az első félidőben meg kellett volna nyerniük ezt a mérkőzést Fotó: Csudai Sándor - Origo

"Az első félidő után három-négy góllal vezetnünk kellett volna. A 20. perctől kezdtünk pontatlanokká válni, rengeteg helyzetet nem tudtunk belőni. Úgy gondolom, hogy megviselte a csapatot a döntetlen eredmény a félidőben. Rengeteget harcoltak a fiúk az egész mérkőzésen, kerestük a lehetőséget a második félidőben a javulásra" - ezt már Juan Carlos Pastor, a Pick Szeged vezetőedzője mondta.

Reméljük, hogy a döntőre több játékosunk lesz, azért fogunk dolgozni, hogy megnyerjük a magyar bajnoki címet. Nagyon rosszul esik ennyi szurkoló előtt elveszíteni egy ilyen rangadót, köszönjük, hogy mellettünk voltak egész végig" - sajnálkozott a szakember.

- tekintett előre a mérkőzés hőseként 15-ször védő Vladimir Cupara.

Rosta Miklós, a hazaiak beállója így értékelte a látottakat: "Gratulálok a Veszprém csapatának, nagyon nehéz helyzetben vagyunk most lelkileg. Össze kell szedni magunkat a jövő hétre, szeretnénk megnyerni azokat is. Fizikálisan és mentálisan is fel kell készülni a döntőre és a bajnoki címet."