A hokiválogatott csapatkapitánya biztos a feljutásban

A magyar csapat kapitánya bízik a feljutásban
Vágólapra másolva!
Nagyon csalódott a csapat teljesítménye miatt Sean Simpson, a magyar jégkorong-válogatott szövetségi kapitánya, miután együttese 5-1-re kikapott Szlovéniától a ljubljanai divízió I/A világbajnokság pénteki játéknapján, és így még nem sikerült kiharcolni a feljutást.

A magyar válogatott 14 perc kiállítást - azaz hét kisbüntetést - szedett össze a 60 perc alatt.

"Felkészültünk arra, hogy nekünk esnek. Ezt még túléltük, de utána jöttek a hibák, a kiállítások, és

- mondta az MTI-nek Simpson.

Sean Simpson, a magyar csapat szövetségi kapitánya Forrás: Vörös Dávid/MJSZ

Matjaz Kopitar, a szlovénok szövetségi kapitánya úgy véli, hogy az eredmény csalóka, mert a magyarok jobban játszottak, mint amit az 5-1 mutat.

"Jó alap volt, hogy hamar vezetést szereztünk, később pedig az emberhátrányos védekezésünk volt jó, a végén pedig az emberelőnyünk. Örülök a feljutásnak, ez volt az elvárás magunkkal szemben" - mondta a Los Angeles Kingsszel kétszeres Stanley Kupa-győztes, jelenleg az NHL rájátszásában érdekelt Anze Kopitar édesapja.

A finn élvonalban bronzérmes Sebők Balázs is hangsúlyozta, hogy számítottak a nehéz kezdésre, a szlovén rohamokra, de akkor még nem volt baj.

Majd utána jött még több buta hiba, és ezt könyörtelenül kihasználták. Azért jöttünk, hogy minden meccsen győzzünk, és vasárnap szeretnénk így búcsúzni és feljutni" - mondta a csatár.

Az egyetlen vendéggólnál asszisztot jegyző Nagy Gergő kiemelte a közönség támogatását.

"Olyan hangulatot teremtettek a szurkolóink, hogy szinte hazai pályán érezhettük magunkat. Pár hiba elég volt, ezt a szlovénok kihasználták, de ha nem lettek volna ezek a rövid hullámvölgyek, akkor teljesen nyílt meccs lett volna.

- tette hozzá a csapatkapitány.

A magyar csapat kapitánya bízik a feljutásban Forrás: Vörös Dávid/MJSZ

A kapus Rajna Miklós 40-ből 35 lövést védett, de többször kiszolgáltatott helyzetben volt.

A szlovén csapat pedig ezeket a megingásokat könyörtelenül kihasználta. Most pihenünk, és ha úgy alakul, akkor már szombaton feljutunk, de akkor is szeretnénk vasárnap győzelemmel búcsúzni" - mondta az újpesti hálóőr.