Társoldalunk:

A magyar kapuslegenda fia is ott van a legtehetségesebb kézilabdázók között

2022.05.17. 09:22

2020 és 2021 után harmadik évben is összegyűjtöttük, hogy ki az a 15 fiatal kézilabdázó, akiről nem csak a távoli, de már a közeljövő is szólhat. Egyre sokszínűbb a világ kézilabdázása, ez a legnagyobb tehetségek listájára is vonatkozik, hiszen némi északi fölénnyel ugyan, de 11 különböző ország játékosai kaptak helyet rajta.

A legtehetségesebb 23 éven aluli fiatalok listáján az 1999. május 9. után született játékosok közül válogattunk. A tavaly az év ugyanezen szakaszában összeállított listánk hat helyen változott. Öten – köztük a pár nap múlva már a PSG-ben játszó Máthé Dominik – is kiöregedett, a Celje mezét stuttgartira cserélő Miljan Vujovic pedig alig kapott lehetőséget a Bundesligában.

A 15 fiatal játékos közül heten szerepeltek a Bajnokok Ligájában a 2021-22-es szezonban, sőt a negyeddöntők kezdete előtt még egyikük a góllövőlistát is vezette. Sokat mondó, hogy a többiek közül csupán egyetlen tehetségen kívül mindannyian az Európa-ligában gyűjthettek értékes tapasztalatokat.

A trendeknek megfelelően a 15-ből heten is valamelyik nagy északi kézilabdás kultúra (dán, izlandi, norvég, svéd) egyikéből érkeztek, és már a felnőtt válogatottjuk mezét is magukra ölthették. Érdekesség, hogy míg irányítóból hatot is alkalmasnak láttunk az itteni jelenlétre, addig balkezesből csupán kettőt találtunk.

15) Simon Pytlick

Dánia, balátlövő, 21 éves, GOG Gudme (tavalyi helyezése: nem volt a listán)
A vezetékneve nem véletlenül csenghet ismerősen a sportág szerelmeseinek. Édesapja az a Jan Pytlick, aki annak a dán női válogatottnak volt a szövetségi kapitánya, amelyik a 2000-es olimpiai döntőben a sírból hozta vissza a meccset a mieink ellen és nyerte meg az aranyérmet Sydney-ben.

Fiából akár egy rendkívül jó játékos is lehet, hiszen fiatal kora ellenére 133 akciógóljával csapata második legeredményesebbje a világ talán legkiegyensúlyozottabb bajnokságának számító dánban. Szintén nem rajta múlott, hogy az Európa-liga negyeddöntőjében a Nexe kiejtette csapatát - a párharc visszavágóján 11-szer talált a kapuba.

14) Francisco Mota da Costa

Portugália, jobbátlövő, 17 éves, Sporting (-)
Nemrég a Mota da Costa testvérpár valósággal berúgta az ajtót a legjobbak közé. Mind a 17 éves Francisco, mind a nála két esztendővel idősebb Martim olyan érett játékkal segítette vb-kijutáshoz a portugál válogatottat Hollandiában, amire csak a legnagyobbak képesek.

Pytlick mellett ők ketten is tökéletes érvek arra, hogy miért érdemes a BL mellett az Európa-ligát is figyelemmel követni. Francisco 61-szer, Martim 50-szer volt eredményes a második számú európai kupának nemsokára véget érő évadában. Azt, hogy melyikükből lesz nagyobb játékos, még lehetetlen megmondani, így kettejük között ezúttal nem szakmai alapon döntöttünk, hanem azért, mert balkezesekből eléggé rosszul álltunk.

13) Fazekas Gergő

Magyarország, irányító, 18 éves, Fejér-B.Á.L. Veszprém (-)
Irányítókból viszont annál jobban, akik közül Fazekas Gergő került fel a legfiatalabbként a listára. A 238-szoros magyar válogatott kapuslegenda, Fazekas Nándor fiát máshogyan babonázta meg a labda, mint édesapját. Vele szemben ő a gólszerzésben érdekelt és nem a labda kivédésében, amit már 18 évesen annyira jól csinál, hogy Chema Rodríguez az Izrael elleni vb-selejtezős párharcban pár perc erejéig lehetőséget is adott neki.

Fazekas Gergő tehetségéhez nem férhet kétségFotó: Szabó Gábor - Origo

A Magyar Kupa március végi, Budakalász elleni elődöntőjében nem csak teljesítményével, de kisugárzásával is kiemelkedett a mezőnyből. Látszott, hogy ő a legjobb játékos a pályán, aki a meccs ritmusát és dinamikáját megadja. Ez ellenféltől függetlenül nagy dolog az ő korában, nem véletlen, hogy a Telekom Veszprém már le is igazolta az Éles József irányítása alatt álló „kistestvértől".

Az Építők rögtön kölcsön is adja őt a 2022-23-as évadra a Wisla Plocknak, így Pytlickhez és a Mota da Costa testvérekhez hasonlóan immáron ő is nemzetközi kupában pallérozódhat tovább.

12) Michal Olejniczak

Lengyelország, irányító, 21 éves, Lomza Vive Kielce (15.)
A lengyelek éppen egy generációváltáson esnek át. Szymon Sicko, Arkadiusz Moryto, Tomasz és Maciej Gebala – mind egy nagy közös céllal rendelkeznek: a lehető legjobban szerepelni a számukra hazai rendezésű 2023-as világbajnokságon.

Ebben az esetleges menetelésben már Olejniczak is szerepet kaphat, aki hétről hétre minden idők egyik legjobbjától, Talant Dujsebajevtől tanulhat a Kielcében. Mivel Igor Karacic egy hatvan perces játékos irányító poszton, és a szakember fia, Alex is egyre többször mutathatja meg magát középen, ezért még néha a balszélre kényszerül, de amikor megkapta a lehetőséget, ezen a poszton is élt vele.

Michal Olejniczak számára is eljön az idő szép lassan mind a Kielcében, mind a lengyel válogatottbanForrás: AFP/Petr David Josek

11) Arthur Lenne

Franciaország, beálló, 21 éves, Montpellier (-)
Bátyja, a nála négy évvel idősebb Yannis a jobbszélen a januári magyarországi Európa-bajnokságon már bizonyította képességeit, és szépen lassan a fiatal beálló is megmutatja, hogy ott a helye a legjobbak között. Igaz, neki nehezebb dolga lesz bekerülni a gallok nemzeti csapatába, ugyanis posztján Ludovic Fabregas és Nicolas Tournat is még minimum tíz éven át ott lehet az elitben.

Lenne azért szépen gyűjtögeti a tapasztalatot Montepellierben, a Pick Arénában márciusban háromszor is bevette a Szeged kapuját. A kétszeres BL-győztes francia sztárcsapatban egy hozzá hasonlóan fiatal horváttal, Veron Nacinoviccsal és az argentin Lucas Moscariellóval harcolhat a játékpercekért a következő szezonban is.

Arthur Lenne számára nehéz út vezethet a francia válogatottbaForrás: dpa Picture-Alliance via AFP/Frank Molter

10) Szergej Koszorotov

Oroszország, balátlövő, 22 éves, Wisla Plock (12.)
Az oroszoknál a férfi szakág története legrosszabb időszakát élte az elmúlt években. Az 1990-es években még az övék volt az egyik legjobb válogatott, majd jött egy folyamatosan tartó lejtmenet. 2018-ban az Eb-re ki se jutott, két évvel később pedig három vereséggel esett ki. A 2021-es vb-n és az idei Eb-n látottak már bizakodásra adhatnak okot.

Koszorotovból a világ egyik legjobb átlövője válhat az alapján, ahogyan az elmúlt két évben teljesít mind a válogatottban, mind új csapatában a Wisla Plockban, ahol a nyáron „megszabadul" Szegedbe távozó posztriválisától, Szita Zoltántól. Tavaly még a Chekhovskie Medvediben 65 gólt dobott az Európa-ligában és idén is elévülhetetlen érdemei voltak abban, hogy a Wisla Plock ismét bejutott a sorozat négyes döntőjébe.

Szergej Koszorotov a legtehetségesebb fiatal orosz kézilabdázónak számítForrás: AFP/Vladimir Simicek

9) Gísli Kristjánsson

Izland, irányító, 22 éves, Magdeburg (10.)
Simon Pytlickhez és Fazekas Gergőhöz hasonlóan ő is kézilabdás családból származik. Kristjánssonnak az a Kristján Arason az édesapja, aki az izlandi válogatottban 1123 gólt dobott jobbátlövőként. Vagyis volt kitől örökölnie a labdaérzékét, így talán nem csoda, hogy futballban sem ügyetlen. Mielőtt kézilabdázó vált volna belőle, az izlandi labdarúgócsapat tagjaként bronzérmes lett a 2014-es ifjúsági olimpiai játékokon.

Két évvel később már az U18-as kézicsapat legeredményesebbje volt a korosztályos Eb-n, ahol a torna MVP-jének is megválasztották. A felnőttválogatottban már 18 évesen bemutatkozhatott – a THW Kiel hamar felfigyelt rá, és már nagyon fiatalon szerződtette is.

Úgy néz ki, hogy Gísli Kristjánsson számára a Magdeburg lesz az a csapat, ahol kiteljesedhetForrás: MTI/Kovács Tamás

Ez az út egy, a már 32. életévében járó izlandi klasszis irányítónak már bejött, azonban Aron Pálmarssonnal szemben Kristjánsson két év után Magdeburg felé vette az irányt. Úgy tűnik, a sors őt igazolta, ugyanis egésze félelmetes teljesítményt nyújtva az utolsó fordulók előtt vezetik a Bundesligát, és az Európa-ligában is jó esélyeik lesznek a trófeára.

8) Alexander Blonz

Norvégia, balszélső, 22 éves, Pick Szeged (2.)
Blonz útja igencsak rapszodikusnak nevezhető az immáron kétéves múltra visszatekintő listánkon. 2020-ban a 13. helyen debütált rajta, aztán tavaly a 2. helyre rangsoroltuk – hatalmas reményekkel érkezett Szegedre, ahol Juan Carlos Pastor egyelőre nem bízik benne. A Tisza-partiak előző nyári igazolásai közül talán ő váltotta be legkevésbé a hozzá fűzött reményeket, de hiba lenne leírni egy 22 éves tehetséget.

Mivel Szegeden nem kapta meg a lehetőséget a fontos BL-meccseken, ezért az Eb-n Sebastian Barthold volt Norvégia első számú balszélsője. Viszont továbbra is minden képessége megvan hozzá, hogy személyében az új Uwe Gensheimert köszönthessük. Fiatal kora miatt továbbra is tartjuk, hogy könnyedén célba veheti Roger Kjendalen 939 gólos rekordját a nemzeti csapatban. Igaz, azt előbb Sander Sagosen fogja átírni, és neki valójában azt a számot kell majd üldöznie.

7) Tobias Gröndahl

Norvégia, irányító, 21 éves, Elverum (-)
Szédületes, ahogyan Gröndahl a jelenlegi legjobb norvég klubcsapatban hétről hétre játszik. Máthé Dominikkal a magyar jobbátlövő súlyos sérüléséig megállíthatatlan párost alkottak támadásban, nem véletlenül vezette a BL góllövőlistáját 81 találattal még a negyeddöntők előtt is.

Parádés teljesítménye ellenére Christian Berge még korainak érezte őt bevetni az Európa-bajnokságon, noha lehet, hogy az ő elsöprő lendülete hiányzott a helyenként akadozó norvég támadójátékból. Pedig utólag jobban belegondolva Goran Johannessen sérülése miatt nagy szükség lehetett volna rá Sagosen tehermentesítésére a norvég kispadot az új szupercsapat, a Kolstad edzői székére cserélő szakembernek.

Azon ritka pillanatok egyike, amikor Tobias Gröndahl nem a kapu felé nézForrás: NurPhoto via AFP/Joan Valls/Urbanandsport/NurPhoto/Joan Valls

6) Eric Johansson

Svédország, balátlövő, 21 éves Elverum (-)
Máthé és Gröndahl mellett az Elverum hátsó posztokon félelmetes tempóban a gólokat szállító támadótriójának harmadik tagjaként a mostani szezonban robbant be a köztudatba. Olyan könnyed, rövid lövőmozdulattal dobja elemi erővel a labdát az ellenfél kapuja felé, mintha csak egy ostorral legyintene.

Meg sem állt 75 gólnál első BL-évadában, és Gröndahllal szemben neki volt lehetősége az Eb-n bizonyítani. A svéd válogatott számára aranyéremmel véget érő tornán nyolc gól és 11 assziszt került a neve mellé, amikor a pályán volt, nem tétlenkedett. Ugyanez igaz a THW Kielre is, akiket a kontinenstornán nyújtott teljesítményével végleg meggyőzött, így a következő szezonban csatlakozik is a német sztárcsapathoz.

Mielőtt Sagosen 2023-ban hazatér Kolstadba, még együtt játszhat majd Johanssonnal. Egészen félelmetes balátlövő párosnak tűnik ez, és akkor Filip Jícha rendelkezésére áll Nikola Bilyk is, aki 25 évesen kezd a legjobb korba kerülni. Könnyen lehet, hogy a THW lesz az a csapat, amelyiket a következő idényben le kell majd győzni.

5) Ahmed Hesham

Egyiptom, irányító, 21 éves, USAM Nimes (5.)
Könnyen lehet, hogy Egyiptom személyében az első Európán kívüli világbajnokot tisztelhetjük majd nemsokára a férfiaknál. Azok alapján, amit a két 2021-es világeseményükön produkáltak, az alapján sem tudjuk ezt megcáfolni. A dánok elleni vb-negyeddöntő minden idők egyik legjobb mérkőzéseként vonul be a sportág történelmébe, de az a fajta dinamikai fölény, amiben az átlövőik és az irányítóik voltak a legtöbb velük szemben álló védővel, azt valami egészen elképesztő volt látni.

Szinte bárkit képesek megverni már az első lépésükből úgy, hogy az ellenfél utána már csak kapkodja a fejét. Amikor pedig az Ali Zein, Yahia Elderaa, Omar Yahia trió valamelyike pihenőre szorul, jöhetnek Ahmed Hesham pillanatai. Sőt, az Egyiptom számára elődöntővel záruló olimpián már helyenként ki is szorította Ali Zeint a kezdőcsapatból.

Ahmed Hesham lehet a kézilabdázás arca AfrikábanForrás: AFP/Mohamed Abd El Ghany

Ez nem véletlen, hiszen a 2019-ben számukra aranyéremmel záruló U19-es vb legértékesebb játékosában fizikuma és döntéshozatali képességei alapján a következő Nikola Karabaticot látjuk. A francia Nimesben honfitársa, a szép csendben a világ egyik legjobb szélsőévé váló Mohamed Sanad elképesztő mennyiségben termeli a gólokat, miközben a május 15-én 22. születésnapját ünneplő Hesham október óta térdsérüléssel bajlódik.

4) Viktor Hallgrímsson

Izland, kapus, 21 éves, GOG Gudme (9.)
Nagyon ritka, amikor egy kapus ennyire fiatalon világklasszis teljesítményre képes. Ez az a poszt, amiben a legkésőbb érnek be a játékosok. Nem véletlen, hogy listánkon ő az egyetlen erről a posztról. Miután Björgvinn Páll Gustavsson koronavírusos lett a januári Eb-n, egyedüli kapusként is sokkolni tudta a vele szemben álló támadókat.

A hatodik helyen záró izlandiak fiatalja 15-ször védett a franciák elleni középdöntőben, ami 44 %-os hatékonyságot jelent. Az első félidőben úgy nőtt az ellenfél sztárjainak a fejére, ahogyan csak a legnagyobbak képesek. A következő szezont már a Nantes együttesében kezdő kapust torna álomcsapatába beválasztották.

Hallgrímsson fantasztikus adottságokkal van megáldva – annak ellenére is rendkívül robbanékony, és a reflexei is kiválóak, hogy 2,03 méter magas. Védési stílusa alapján Niklas Landin juthat eszünkbe – talán ennél többet nem is kell mondanunk arról, hogy mekkora potenciál van benne.

3) Domen Makuc

Szlovénia, irányító, 21 éves, Barcelona (1.)
A kézilabdás berkekben csak csodagyerekként ismert irányító 2020 nyarán költözött a katalán fővárosba. Ősszel volt olyan periódus, amikor már második szezonjában első számú irányítóként kellett helyt állnia a BL-címvédőnél, amikor Luka Cindric sérült volt.

Jó visszajelzés volt a számára, hogy Ljubomir Vranjes meghívta őt a szlovén válogatott Európa-bajnoki keretébe, ahol viszont csak minimális játéklehetőséget kapott Dean Bombac és Miha Zaraec mögött. A balkániak ki is estek már a csoportkörben egy teljesen váratlan Montenegró elleni vereségnek köszönhetően.

Domen Makuc klubikonná válhat a Barcelonában, ha a katalánok türelmesek lesznek vele szembenForrás: NurPhoto via AFP/DAX Images/NurPhoto/Dax Images

Játékstílusa és játékintelligenciája szinte egy az egyben megegyezik a korábbi csapattársától, Raúl Entrerriostól látottakkal. Gyors mozdulattal lő, kiválóan mozog és mozgatja játékosait, nagyszerűen készít elő a beállójának és átlövőinek. Ő a modern kori irányító prototípusa.

2) Valter Chrintz

Svédország, jobbszélső, 22 éves, Füchse Berlin (3.)
2017. november 4-én, még a Kristianstad színeiben alig 17 és fél évesen, a Vardar Szkopje ellen szerezte első góljait a BL-ben. Számunkra ennél sokkal emlékezetesebb teljesítmény volt, amikor 2018. november 17-én a Veszprém Aréna közönségét lenyűgözve nyolc alkalommal is a kapuba tudott találni.

Egy héttel ezután pedig nullszögből szerzett győztes gólt a BL-címvédő Montpellier ellen.
Lazaságáról és végtelen önbizalmáról pedig csak annyit, hogy nem minden 18 éves gyerek pörgeti a labdát az ujján, mielőtt odaáll hétméterest lőni egy 195 centiméter magas, 106 kilogramm súlyú kapussal szemben. Minden idők egyik legjobbja lehet, még ezen a mindig is hihetetlen sokszínű egyéniségekkel teli poszton is.

2020 nyarán a Füchse Berlinbe szerződött, ahol a 39 éves veterán dántól, Hans Lindbergtől leshet el újabb trükköket. A svéd válogatottal tavaly vb-ezüstéremmel térhetett haza Egyiptomból, de az olimpiai keretbe nem került be.

Ez nem szegte a kedvét, és az Európa-bajnoki címet ünneplő válogatottban már ott lehetett. Sőt, a Norvégia elleni sorsdöntő középdöntős meccsen olyan pimasz büntetővel nyerte meg a meccset csapatának a torna után a trófeával meztelenül pózoló fiatal, amit öröm volt nézni.

1) Dylan Nahi

Franciaország, balszélső, 22 éves, Lomza Vive Kielce (6.)
"Félelmetes technikai képességekkel, sebességgel és rugókkal bíró francia szélső" – 15 évvel ezelőtt Luc Abalót harangoztuk volna be így. Napjainkban Dylan Nahi az, aki posztján a három legügyesebb fiatal (Nahi, Jakobsen, Blonz) egyikeként ezekkel az ismertetőjegyekkel bír.

Párizsban nem tartottak rá igényt, de Dylan Nahi megtalálta a számításait KielcébenFotó: Csudai Sándor - Origo

Nahi mindezek ellenére sem kellett a PSG-nek, így a francia sztárcsapat Edouard Kempf után már a második olyan szélsőjét pazarolta el, akikből világsztár lett. Nahira a Kielce csapott le, ahol Ángel Fernández távozása miatt garantált játéklehetőséget kapott a kiteljesedésre. A lengyel drukkerek határtalan szenvedélye minden egyes gólja után átragadt rá is, már-már extázisban ünnepelte minden találatát hazai pályán a BL-ben.

Eddig a francia válogatott szövetségi kapitányai nem akarták őt észrevenni, ám ezúttal már nem kerülhette el a sorsát. Guillaume Gille meghívta őt az Európa-bajnokság keretébe, és amikor nem Hugo Descat volt a pályán, akkor bizony ő mutatta meg, hogy igenis léteznek repülő emberek.

Ahogyan azt ebből a felsorolásból is láthatjuk, rendkívül sokszínű lett napjainkra a kézilabdázás mezőnye. A játék felgyorsult, az erőviszonyok kiegyenlítettebbek lettek, ezek a fiatalok pedig bármire képesek a labdával.