Vágólapra másolva!
Az FTC-Telekom Waterpolo nyerte a férfi vízilabda ob I 2021/22-es szezonját, miután a finálé második mérkőzésén is legyőzte a Genesys OSC Újbuda együttesét.

Amióta rájátszásos rendszerrel dől el a bajnoki cím az élvonalban, a két csapat egyszer döntőzött egymással: a 2018/19-es kiírásban akkor még három győzelmet kellett szerezni a végső sikerhez, a zöld-fehérek pedig egyszer sem szenvedtek vereséget.

A finálé első felvonásán az FTC rendkívül magabiztos játékkal 18-9-es győzelmet aratott. Azon a mérkőzésen nem lehetett ott a medence parton Varga Zsolt, a zöld-fehérek vezetőedzőjének ugyanis visszatért szívritmuszavara, ami miatt meg kellett operálni. A játékosként olimpiai bajnok szakember most visszatért az együtteshez, amely a Bajnokok Ligájában június 1. és 4. között a nyolcas döntőben is érdekelt lesz.

A szerdai találkozó elején nem sokat törődtek a védekezéssel a csapatok, nyolc perc alatt egy szoros mérkőzésnyi gólt hoztak össze az együttesek, 6-4-re az FTC vezetett.

Az FTC nyerte a bajnokságot Forrás: MTI/Kovács Tamás

Az első találkozóhoz hasonlóan a Ferencváros újra meglépett a második negyedben, ezúttal Vogel Soma a kapuban is hozzátette a magáét, a zöld-fehérek így a nagyszünetre szinte eldöntötték az összecsapást (4-9).

A folytatásban sem változott a játék képe, a Ferencváros jól láthatóan magasabb szintet képviselt riválisánál, szurkolói pedig már ekkor megkezdték a bajnoki cím ünneplését.

Varga Dénes öröme Forrás: MTI/Kovács Tamás

A bajnoki szezon utolsó nyolc percére az OSC-nek elfogyott az ereje, az FTC pedig már nem erőltette meg magát, a vége 15-7 lett a vendégek javára.

Az FTC története 24. bajnoki címét szerezte, és 2019 után ült vissza a trónra.

E.ON férfi ob I, döntő, 2. mérkőzés: Genesys OSC Újbuda - FTC-Telekom Waterpolo 7-15 (4-6, 0-3, 2-4, 1-2)
gólszerzők: Burián, Manhercz 2-2, Csacsovszky, Várnai, Bundschuh 1-1, illetve Fekete G., Damonte 3-3, Varga Dé., Vámos, Pohl, Merkulov 2-2, Vigvári Ve. 1

A párharcot 2-0-s összesítéssel az FTC nyerte.