Vágólapra másolva!
A magyar válogatott simán, 3-0-ra kikapott a román csapattól a férfi röplabda Európa-liga ezüst divíziójának a budapesti elődöntőjében, a négyes döntő nyitónapján, így vasárnap a bronzmérkőzésen léphet pályára.

A tavaly nyáron ugyanebben a sorozatban bronzérmes magyar válogatottból sérülés miatt Gergye Roland és Gacs Dániel is hiányzott, így - ahogy azt korábban Koch Róbert szövetségi kapitány előre jelezte - az eredendően liberó Bozóki Bencére ezúttal ütőposzton számított a szakvezető. Helyette Bán Viktor volt az első számú liberó.

A románok a B csoportot öt győzelemmel és egy vereséggel megnyerték, a magyarok ezzel szemben mindössze két-két, finnek elleni tét- és edzőmérkőzéssel készültek készültek a Final Fourra.

Jól kezdték az elődöntőt a házigazdák, a Franciaországban légióskodó Horváth Kristóf támadásaival vezettek, de egyik csapat sem tudott jelentős előnyt kiépíteni. A románok a játékrész derekán elsősorban jó nyitásaiknak köszönhetően öt ponttal is megléptek, és bár a hazaiak "mínusz egyre" vissza tudtak zárkózni, a fordítás nem sikerült.

A második felvonásban továbbra is a nyitásfogadással gyűlt meg leginkább a hazaiak baja, de ezt pontos támadásbefejezésekkel és jó blokkokkal tudták kompenzálni, így a szett derekáig vezettek. Mindkét válogatott jól védekezett, így a férfi mezőnyben megszokotthoz képest több hosszabb labdamenet is kialakult, a románok 14-14 után azonban ismét átvették az irányítást, állva hagyták Koch Róbert együttesét, és megduplázták előnyüket.

Sima magyar vereség az elődöntőben Forrás: hunvolley.hu

A harmadik etapban villámrajtot vettek és azonnal elhúztak öt ponttal a vendégek. Koch időkérésekkel és cserékkel is próbálta megtörni a románok lendületét, de játékosai egyre többet hibáztak, így 12-4-nél már tetemes volt a különbség. A magyarok a folytatásra rendezték soraikat, három pontra feljöttek, de közelebb nem tudtak kerülni, így az ellenfél két ász után már a döntőbe jutást ünnepelhette.

A 87 perces összecsapás legeredményesebb játékosa Mircea Peta volt 14 ponttal, a magyaroktól Blázsovics Péter 12 pontot szerzett.

"Nem meglepetés a románok győzelme, itt tart jelenleg a magyar röplabda. Az ellenfél fizikumban és technikai tudásban is előttünk jár" - értékelt a lefújás után az MTI-nek Koch Róbert.
A szövetségi kapitány azt mondta, nem az a probléma, hogy elveszítette a csapata a meccset, hanem hogy nem játszott elég jól.

"Kellett volna legalább két extra teljesítmény, ez magával hozta volna a szenvedélyt. Kaptam egy tükröt arról, hol járunk, 14 hónapja edzem a fiúkat, még sok mindent rendbe kell tenni, és nem csak a röplabdapályán" - fogalmazott a szövetségi kapitány.

Koch a bronzmérkőzésre előre tekintve kijelentette, az északmacedón válogatott tudásban közelebb áll a magyarokhoz, így nyerni szeretnének vasárnap.

Koch Róbert együttese - amely csak időnként tudta megnehezíteni riválisa dolgát - a 16 órakor kezdődő helyosztón az északmacedónokkal találkozik a Tüskecsarnokban.

A sorozat győztese jövőre az arany divízióban szerepelhet.

Eredmény, elődöntő:
Románia-Magyarország 3-0 (20, 19, 20)
a legeredményesebb játékosok: Peta 14, Rata, Bala 10-10, illetve Blázsovics 12, Pádár 10

korábban:
Finnország - Észak-Macedónia 3-1 (22, -20, 18, 16)

vasárnap játsszák:
a 3. helyért:
Magyarország - Észak-Macedónia 16.00
döntő:
Finnország-Románia 19.00