Vágólapra másolva!
A magyar női röplabda-válogatott a papírformának megfelelően 3-0-ra legyőzte a vendég ciprusi csapatot Budapesten az Európa-bajnoki selejtezősorozat harmadik fordulójában.

Az európai rangsorban 22. helyezett magyar együttes a múlt szombati nyitányon legyőzte idegenben a portugálokat, majd szerdán a Riz Levente Sport- és Rendezvényközpontban nagy csatában, 3-2-re kikapott az ukránoktól.

A sorozatban ötödik Eb-részvételükre hajtó magyarokra papíron szombaton várt a legkönnyebb feladat, ugyanis a ciprusiak (35.) messze a csoport leggyengébb együttesének számítanak, eddigi mindkét mérkőzésükön három szettben maradtak alul. Vollmer ezt is figyelembe véve szinte teljes sort cserélt az előző két összecsapáshoz képest, és most azok kaptak lehetőséget a bizonyításra, akik eddig keveset, vagy egyáltalán nem játszottak.

Az első szett eleje talán részben ezért is szorosan alakult, de az első labdamenetekben látott bizonytalanságot hamar levetkőzte a házigazda.

A magyarok pontos támadásbefejezéseikkel, valamint eredményes sáncmunkájukkal pillanatok alatt nagy előnyt alakítottak ki, amelyet a hajráig folyamatosan növeltek és simán szerezték meg az összetett vezetést.

A második játszmára sem változott a mérkőzés képe: a magyarok minden játékelemben felülmúlták a vendégcsapatot. A szigetországiaknak - akiknek válogatottjából csak ketten nem játszanak odahaza - többször meggyűlt a bajuk az alapvető játékelemekkel, ezzel szemben a magyaroknál szinte mindenki jó teljesítményt nyújtott, így könnyedén duplázták meg előnyüket.

Sima magyar siker Ciprus ellen Forrás: Magyar Röplabda Szövetség

A harmadik felvonásra visszaesett a hazai játékosok koncentrációja és sok ki nem kényszerített hibát követtek el, így 11-11-nél egyenlő volt az állás, sőt a ciprusiak a vezetést is átvették. A vendéglátók ezt követően megrázták magukat, rendezték a játékukat és fordítottak, majd Gyimes Zsófia támadása után kisvártatva a győzelmet ünnepelhették.

A 75 perces mérkőzés legeredményesebb játékosa Petőváry Panni volt 13 ponttal.

A találkozó után Andreas Vollmer az MTI kérdésére elmondta, fontos volt, hogy csapata az első labdamenettől megmutassa, egyesélyes a mérkőzés, ezt pedig a játékosok meg is tették.

- értékelt a német tréner. Hozzátette, örül, hogy azok a röplabdázók, akik eddig kevesebbet játszottak, megmutatták, hogy számíthat rájuk. Ezt azért is tartotta fontosnak, mert már a remélt sikeres Eb-kvalifikáció utáni, jövő nyári periódust is szem előtt kell tartaniuk.

"Mindenkinek be kell bizonyítania, hogy helye van a keretben, és ezt ma minden pályára lépő játékos meg is tette. Jól játszottunk, három pontot szereztünk, mostantól a kvalifikációs sorozat második felére koncentrálunk" - zárta Vollmer.

Európa-bajnoki selejtező, 3. forduló, C csoport:
Magyarország-Ciprus 3-0 (13, 10, 17)
a legeredményesebb játékosok: Petőváry 13, Gyimes 12, Papp O. 10, illetve Zembyla 10

Az állás: 1. Magyarország 7 pont/3 mérkőzés, 2. Ukrajna 5/2, 3. Portugália 3/2, 4. Ciprus 0/3