Óriási fordulatok után szenzációs győzelmet aratott a DVTK a női kosárlabda Euroligában

DVTK HUN-Therm, kosárlabda, női kosárlabda Euroliga, Kiss Angelika, Bernáth Réka
Miskolc, 2022. október 11. Maxuella Lisowa Mbaka, az izraeli csapat játékosa (b), valamint a diósgyőri Kiss Angelika (k) és Bernáth Réka (j) a női kosárlabda Euroliga selejtező első fordulójában játszott Elitzur Ramla - DVTK HUN-Therm mérkőzésen a diósgyőri DVTK Arénában 2022. október 11-én.
Vágólapra másolva!
A női kosárlabda Euroliga miskolci selejtezőcsoportjában a DVTK HUN-Therm 80-54-re győzte le az izraeli bajnok Elitzur Ramla együttesét, ezzel nagy lépést tett afelé, hogy története során először felkerüljön a sorozat főtáblájára.

A DVTK Arénában parádés hangulat fogadta a tavalyi Magyar Kupa győztesét, amely 2019 és 2020 után

harmadszorra kelt harcra azért, hogy főtáblára kerüljön a legrangosabb európai kupasorozatban.

Az első ellenfél ezen az úton az az Elitzur Ramla volt, akivel a 2021 januárjában az Európa Kupa csoportkörében már találkozott a Diósgyőr, az ottani 80-61-es vereségért pedig szeretett volna visszavágni a magyar együttes.

A diósgyőri lányok már a mérkőzés előtt is mosolygósak voltak Forrás: FIBA

Az idei bajnokságot négy sikerrel kezdő miskolciak ezen a mérkőzésen is hamar lendületbe jöttek, többek között három triplának is köszönhetően 15-8-ra vezettek, ekkor pedig hiába kért időt a Ramla, a különbség tovább nőtt a folytatásban.

A második negyed első percében már tíz pont fölé nőtt a különbség, ezután azonban egy négyperces rövidzárlatnak köszönhetően háromra zárkóztak vissza az izraeliek. Cheridene Green mutatta meg ekkor a klasszisát, aki

a második negyed utolsó négy percében négy kosarat dobott, majd Bernáth Réka triplája állította vissza a kétszámjegyű különbséget a szünetre (37-25).

A második félidő kiegyenlítetten kezdődött, ám 45-34-es diósgyőri vezetés után sorozatban tíz pontot szerzett a Ramla, amely szériát Bernáth hárompontosa állította meg a 28. percben, ezután pedig már nem volt esélye a fordításra az izraelieknek.

Óriási küzdelem jellemezte az egész mérkőzést Forrás: FIBA

Az utolsó negyed elején ugyanis ismét a Diósgyőr volt fölényben, amely 56-50 után állva hagyta ellenfelét és

egy 24-4-es sorozattal zárta le a mérkőzést,

amit az eksztázisban ünneplő szurkolók "Ez Miskolc!" kiáltásokkal és vastapssal jutalmaztak.

A tizenhatos főtáblára a háromcsapatos miskolci torna győztese kerül fel – többek között a Sopron Basket és az Atomerőmű KSC Szekszárd mellé.

A DVTK szerdai, török Botaş SK elleni találkozóját 18:30-tól közvetítjük az Origo Sporton.

Eredmény, női kosárlabda Euroliga-selejtező:
DVTK HUN-Therm – Elitzur Ramla (izraeli) 80-54 (24-15, 13-10, 16-23, 27-6)