Vágólapra másolva!
A Bíró Attila vezette magyar válogatott húszfős kerettel megkezdte felkészülését a női vízilabda világliga tenerifei szuperdöntőjére. A legfontosabb változás az augusztusi Európa-bajnoksághoz képest, hogy újra tagja a keretnek a csapatkapitány Keszthelyi-Nagy Rita.

"Rövid, de a megszokott módon kompakt felkészülésünk lesz a napi két edzéssel, a szárazföldi és a mentális felkészüléssel. A keretet fiatalok, köztük olyanok is, akik még nem voltak közöttünk - gondolok itt Torma Lucára, Hajdú Katára és Baksa Vandára - és a rutinos, jól ismert játékosok elegye alkotja" - mondta a magyar szövetség honlapján Bíró Attila.

Bíró Attila, a női vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya Fotó: Csudai Sándor - Origo

A szövetségi kapitány kiemelte, hogy a fiatalokat szeretné közelebbről megismerni, nekik elsősorban a jövő válogatottjában lehet majd szerepük, ugyanakkor "sohasem zár ki semmit": ha valaki bizonyít, bármikor megkaphatja az esélyt

A szakember - aki döntőt szeretne játszani a válogatottal - hétvégén jelöli ki 15 fős utazó keretét.

Olyan játékot várok a csapattól, amellyel bizonyítjuk, hogy a jövő évi világbajnokságon az olimpiai kvalifikációt jó eséllyel megszerző együttes vagyunk. Jó évzáróban bízunk" - tette hozzá a tréner.

A vizes sportokat tömörítő nemzetközi szövetség (FINA) egy hónappal ezelőtt jelentette be, hogy jövő szerdától vasárnapig Tenerifén rendezik meg a világliga szuperdöntőjét.

Keszthelyi Rita, a magyar csapat egyik legjobb játékosa Fotó: Csudai Sándor - Origo

A nyolccsapatos tornán a vb-ezüstérmes, olimpiai bronzérmes magyar válogatott a csoportkörben sorrendben Ausztrália, Spanyolország és Új-Zéland legjobbjaival találkozik. A másik csoportban az Egyesült Államok, Olaszország, Hollandia és Kanada válogatottja csatázik a két elődöntős helyért.

A magyar női válogatott bő kerete:
kapusok: Magyari Alda (UVSE), Neszmély Boglárka (FTC), Torma Luca (Győr)
mezőnyjátékosok: Baksa Vanda (UVSE), Dömsödi Dalma (FTC), Faragó Kamilla (UVSE), Farkas Tamara (FTC), Garda Krisztina (Dunaújváros), Gurisatti Gréta (FTC), Hajdú Kata (UVSE), Keszthelyi-Nagy Rita (CN Mataro, spanyol), Leimeter Dóra (FTC), Mahieu Geraldine (Dunaújváros), Máté Zsuzsanna (FTC), Parkes Rebecca (Eger), Peresztegi-Nagy Kinga (UVSE), Pőcze Panna (FTC), Szegedi Panni (UVSE), Szilágyi Dorottya (Eger), Vályi Vanda (Padova, olasz)