Vágólapra másolva!
A csütörtöki és pénteki sikeres rajt után harmadik mérkőzését is megnyerte a Budapesti Honvéd a férfi vízilabda Eurokupa selejtezőjének második körében, Zágrábban.

A magyar csapat szombaton a görög PAOK Szalonikit múlta felül 10-9-re, sikerével pedig az utolsó meccsének eredményétől függetlenül főtáblára jutott.

Az Eurokupa második körében hat csoportban zajlanak a küzdelmek, mindegyikből az első két helyezett jut a legjobb 16 közé. A Ek-nyolcaddöntő mezőnye a Bajnokok Ligája-selejtező harmadik körének négy vesztesével lesz teljes.

Férfi Eurokupa, selejtező, 2. kör:
D csoport (Zágráb):
Budapesti Honvéd-PAOK Szaloniki (görög) 10-9 (6-2, 2-3, 1-3, 1-1)