Vágólapra másolva!
Hiába vezetett öt góllal is a szlovén férfi kézilabda-válogatott, a magyar csapat óriási szívvel és határtalan akarattal megfordította a meccset és legyőzte idegenben a vendéglátót 28-27-re. A Ljutomerben megrendezett összecsapáson helyenként durva ellenszélben játszottunk, de Székely Márton, Bodó Richárd és Lékai Máté vezetésével nagyszerű győzelmet arattunk.

Kiküldött munkatársunk helyszíni jelentése Ljutomerből, Szlovéniából.

Egy héttel a svédországi férfi kézilabda-világbajnokság előtt a szlovén kisvárosban, Ljutomerben lépett pályára a magyar férfi kézilabda-válogatott. A szlovén rendezők mindent megtettek, hogy ezt a meccset a "fű alatt" bonyolítsák le.

A ljutomeri munkacsarnokba mindössze 700 néző fért be és a televíziós közvetítést sem szervezték meg az illetékesek, ami a mai világban kissé szokatlan.

Sőt, azt sem lehetett elérni, hogy a Magyar Kézilabda Szövetség streamelhesse a mérkőzést. Így azután ezt a csatát tényleg csak az láthatta, aki a helyszínre utazott. Pontosabban az sem. A "sajtóhelynek" nevezett kukszliból a fél pályát lehetett látni, a másik felét nem. Reklamálni nem nagyon volt érdemes, mert a zsúfolt csarnokban egyetlen talpalatnyi hely sem volt, ahová az asztalokat és a székeket le lehetett volna tenni.

A ljutomeri kukszli, amit sajtóhelynek neveztek Forrás: Csudai Sándor - Origo

A két csapatnak ez volt az első meccse, mert két nap múlva, január 7-én, szombaton, Nagykanizsán is játszanak egymással a felek. A mérkőzésekkel kapcsolatban a magyar együttes szövetségi kapitánya a gyakorlás fontosságát hangsúlyozta:

A magyar csapat a szlovénok elleni meccs előtt Fotó: Csudai Sándor - Origo

A magyar válogatott kezdte a meccset, de az első támadásnál rögtön eladtuk a labdát, így a szlovénok egy gyors lerohanással szerezték meg a vezetést, Bombac volt a gólszerző. Az első magyar gólt a szélről Ancsin szerezte meg, ezzel lett 1-1 az állás, miközben Mikler Roland többször is jól védte a magyar kaput.

Bóka Bendegúz szélről leadott lövésével már a magyarok vezettek (1-2), de a szlovén csapat pillanatok alatt egyenlített.

A magyarok közül Bánhidi Bence lő a szlovénok kapujára Fotó: Csudai Sándor - Origo

3-3-as állásnál Lékai Máté lövése szétforgácsolta a kapufát. 4-4-nél több szlovén és magyar lehetőség is kimaradt. A mérkőzés ezen szakaszában a szlovén csapat vezetett egy-egy góllal, a mieink csak egyenlíteni tudtak.

Sajnos, a szlovénok kapusának, Urban Lesjaknak a teljesítménye is nagyot javult,

így a 15. percben először vezetett két góllal a szlovén válogatott (9-7). Az újabb magyar támadásnál Szöllősi Szabolcs a bellóból a kapufára lőtt - pedig emberhátrányban volt a szlovén csapat. Aztán végre jött egy gyors magyar támadás és Rodriguez hozta fel a mieinket 9-8-ra. A 18. percben a szlovénok először vezettek három góllal, ráadásul Sipos Adrián kiállítása miatt emberhátrányban is játszott Magyarország. Hektikus volt a meccs, de a hazaiak rutinosan tartották az előnyt. Sőt, a 25. percben növelni is tudták, mert a tarthatatlan Vlah újabb góljával már 15-11 volt az állás.

Mikler Rolandnak több jó védése is volt az első félidőben Fotó: Csudai Sándor - Origo

Sok helyzetet hibázott el a magyar válogatott, ezért tudtak a szlovénok vezetni 3-4 góllal. A 28. percben

Bodó Richárd unta meg a tétlenséget és lőtt egy iszonyatosan nagy gólt.

Ez volt a nap eddigi legszebb magyar találata. A szünetben a szlovén csapat 17-13-ra vezetett. A hazaiaknak jobb volt a kapusteljesítményük és az első féldiő második részében eredményesebben is támadtak. Ezzel együtt sem volt reménytelen ez a meccs.

A magyarok játékosa, Rodriguez is eredményes volt az első félidőben Fotó: Csudai Sándor - Origo

A második félidőt a szlovén csapat kezdte. A mieink kapujában Székely Márton állt Mikler helyett. Bujdosó Bendegúz góljával 17-14-re jöttünk fel, majd Leimeter is betalált, ezzel 17-15 lett az állás.

A meccs ezen szakaszában sokkal jobban játszott Magyarország és Székely is remekül védett.

Leimeter újabb gólja után már csak egy volt közte (17-16) és ekkor jött a második félidőben az első szlovén gól. Majd egy újabb, szóval, hamar visszaállt a közte három.

Jó lett volna a második félidő első perceiben látott lendületes magyar játékot nézni egy kicsit még. Erre azonban nem volt esély, mert a szlovénok nagyon rákapcsoltak és sorra lőtték a gólokat. A 43. percben már 22-17-re, azaz öt góllal vezettek.

Székely Márton jól védett a második félidő elején Fotó: Csudai Sándor - Origo

A 45. percben nagyon felforrósodott a hangulat. A szlovén csapat szabálytalansága után a bírók hétméterest ítéltek ellenük,

a következő pillanatban pedig nagy lökdösődés kezdődött.

A nagy feszültséget a bírók Rosta Miklóst egyből, piros lappal szórták ki a meccsből. Az indulatok csak lassan csillapodtak, de a magyarok sorozatban két gólt lőve jöttek fel 24-21-re. Sajnos ekkor Bánhidi kapott 2 perces kiállítást.

Az 51. percben 24-21-es hazai vezetésnél kezünkben volt a lehetőség a felzárkózásra, de eladtuk a labdát és Szlovénia dobott egy üres kapus gólt. Majd újabb két magyar találat következett ezen a végletekig hektikus meccsen: Bánhidi góljával 25-23 volt az állás. Székely Márton védett egy nagyot, majd Bodó dobott egy óriási gólt.

Már csak egy volt a hátrány, s 6 perccel a vége előtt újra teljesen nyílt lett a mérkőzés.

Sajnos a szlovénok is megunták a gólnélküliséget és Horzen találatával mentek el kettővel. Ám Bodónak erre is volt válasza, miközben a magyar csapat sorozatosan emberhátrányban játszott. Azért ennyire nem voltunk durvák.

Bóka Bendegúz lő a szlovének kapujára Fotó: Csudai Sándor - Origo

26-25-ös állásnál sikerült megszerezni a labdát, de eladtuk, így a hőn áhított egyenlítés elmaradt. Ezekben a percekben azért nagyon érződött, hogy melyik csapat játszik otthon és milyen bírók vezetik a meccset (szlovénok). Az 57 percben Székely Márton hetest védett, az egyenlítésért támadott Magyarország. Végre a szlovén csapatból is kiszórták Horvatot, majd Lékai egyenlített, mert 26-26 lett az állás. Ráadásul emberelőnyben játszottunk.

Lékai egalizálta a szlovénok újabb előnyét (27-27), kettő perc sem volt már hátra a meccsből.

Sipos Adrián nyakon vágta Bombacot, ez is kiálltást ért. 70 másodperc volt hátra a meccsből ekkor. 20 másodperccel a vége előtt kértünk időt, s az utolsó támadás végén Bodó Richárd elementáris erővel lőtte be a magyar csapat győztes gólját. Ehhez azonban - mármint a győzelemhez - az is kellett, hogy a végén

Székely Márton elképesztő bravúrral, sarokkal rúgja ki a szlovénok gólba tartó labdáját. Egészen hihetetlen mozdulat volt.

És persze győzelmet ért.

Kemény, helyenként durva meccset nyert meg a magyar csapat Szlovéniában Fotó: Csudai Sándor - Origo

A magyar csapat óriási szívvel küzdve nyerte meg ezt az összecsapást. A mieink összesen kétszer vezettek a meccsen: 2-1-re és a végén 28-27-re.

Ebből a győzelemből óriási erőt lehet meríteni

az egy hét múlva esedékes vb-re. A második félidőt a magyarok 15-10-re nyerték meg.

A magyar játékosok ünneplése a győzelem után Fotó: Csudai Sándor - Origo

Férfi kézilabda válogatott-mérkőzés: Szlovénia-Magyarország 27-28 (17-13)
lövések/gólok:
45/27, illetve 44/28
gólok hétméteresből: 2/1, illetve 5/3
kiállítások: 10, illetve 12 perc

Magyarország: Mikler - Bóka 2, Szita 2, Lékai 5, Bánhidi 3, Ancsin 1, Rodríguez 3, cserék: Sipos, Szöllősi 1, Ligetvári 2, Bodó 5, Leimeter 1, Bujdosó 1, Kovacsics, Rosta 1, Székely, Ilic 1