Drámai csatában, kétszeri hosszabbítás után nyertek a németek a kézi-vb-n

Kétszeri hosszabbítás után nyertek a németek
Vágólapra másolva!
Kétszeri hosszabbítás után Németország 35-34-re legyőzte Egyiptomot pénteken az olimpiai kvalifikációs férfi kézilabda-világbajnokság 5-8. helyért zajló küzdelmének első játéknapján.

A németek egy 3-0-ás sorozattal indították a mérkőzést, majd végig kontroll alatt tartották az egyiptomiakat, így a szünetre 17-14-es vezetéssel vonulhattak.

A folytatásban is az európai együttes uralta a meccset, és már nyolcgólos előnyben volt, amikor az egyiptomi válogatott a remek védekezésének köszönhetően elkezdett felzárkózni, majd az 57. percben egyenlített. Ezt követően Alfred Gíslason, a németek szövetségi kapitánya időt kért, hogy rendbe tegye csapatát a hajrá előtt.

Végül azonban nem tudták ismét átvenni a vezetést, ahogy ellenfelük sem, amely két másodperccel a lefújás előtt kapufát lőtt, így hosszabbítás következett.

Kétszeri hosszabbítás után nyertek a németek Forrás: MTI/Kovács Tamás

A ráadásban mindkét csapat három-három találatot szerzett, így újabb ötperces ráadásra került sor, melyet végül a németek nyertek.

Németország ellenfele az ötödik helyért a 18 órakor kezdődő Magyarország-Norvégia párharc győztese lesz vasárnap a svéd fővárosban.

Eredmények:
az 5-8. helyért, 1. játéknap:
Németország-Egyiptom 35-34 (17-14, 30-30, 33-33) - kétszeri hosszabbítás után