Vágólapra másolva!
Távozik Matthias Zollner, a férfi kosárlabda NB I-ben ötödik Arconic-Alba Fehérvár vezetőedzője.

A klub honlapjának keddi tájékoztatása felidézte, hogy a csapat utóbbi négy mérkőzésén vereséget szenvedett a Zalaegerszeg, a Szeged, a Körmend és a Kecskemét együttesétől is. A kecskeméti 88-77-es vereséget követően egyeztetésre került sor a tréner és az egyesület vezetői között.

A megbeszélést követően abban állapodtunk meg, hogy megköszönjük Matthias Zollner eddigi munkáját, és azonnali hatállyal felmentjük a vezetőedzői feladatok végzése alól.

A csapat irányítását az eddigi másodedző, Alejandro Zubillaga Jimenez veszi át" - közölte Balássi Imre klubelnök.

Matthias Zollnert kirúgta az Alba Fehérvár Forrás: bb1.hu

A német Zollner 2021 novemberében vette át az Alba irányítását, amellyel és az előző szezonban a bajnokság harmadik helyén végzett, a Magyar Kupában pedig negyedik lett.