Vágólapra másolva!
Szinte új csapattal indul a férfi vízilabda ob I következő idényében az ezüstérmes Genesys OSC Újbuda. Az új érkezők között ott van a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányának, Marco Rossinak a fia, Simone Rossi is.

A Bresciánál nevelkedő, a Posillipóban, az Aquachiaránál és 2019 óta az Ortigliánál szereplő harmincéves játékost az édespja, Marco Rossi a Facebook-oldalán köszöntötte.

- írta a fotók mellé Marco Rossi.

Simone Rossi az M1 aktuális csatornának nyilatkozva elmonda, március végén kereste őt meg az OSC, és a döntésében az is meghatározó volt, hogy

közelebb lesz majd a tíz éve Magyarországon tevékenykedő édesapjához, akivel a jövőben együtt szeretne dolgozni a labdarúgásban.

"Nem akartam abbahagyni a vízilabdát, ezért nagyon örültem, hogy egy külföldi klub hív, mert ez azt jelenti, hogy jól dolgozom" - tette hozzá.

Mint mondta, tisztában van azzal, hogy a magyar bajnokság az egyik legerősebb a világon, sok a jó, technikailag és fizikálisan erős játékos. Úgy vélekedett, hogy ez a váltás előrelépés a pályafutásában, és reményét fejezte ki, hogy az átalakuló OSC-vel sikerül majd győzniük valamelyik sorozatban.

A labdarúgással kapcsolatos terveiről azt mondta, amikor fiatal volt, édesapja eltanácsolta ettől a sportágtól, mert szerinte nem neki való.

Simone Rossi az OSC-hez igazolt Forrás: NurPhoto via AFP/Salvo Barbagallo/LiveMedia/NurPhoto/Salvo Barbagallo

"De ettől még szeretem a focit" - hangoztatta, majd úgy fogalmazott, hogy

érti is, és az édesapjával szeretne a jövőben dolgozni, az UEFA B képesítést már öt éve megszerezte, és van mérkőzéselemző bizonyítványa is.

Az olasz vízilabda-válogatottságot illetően elárulta, hogy Sandro Campagna tavaly meghívta a keretébe, játszott a világligában, készült az idei világkupára, de a nyár végén már nem kapott újabb meghívót.

"Bízom benne, lesz még rá alkalom, hogy olasz válogatott legyek, ez is egy cél, egy álom" - mondta.

Simone Rossi a június 20-i magyar-litván Eb-selejtezőre jön legközelebb Magyarországra, majd június végén költözik Budapestre.