Nem jutott tovább a rájátszásba a női 3x3-as kosárválogatott

Böröndy Vivienék három vereséggel zártak
Vágólapra másolva!
A magyar női 3x3-as kosárlabda-válogatott 17-14-re kikapott Csehországtól csütörtökön a bécsi világbajnokságon, majd 21-11-es vereséget szenvedett Kanada ellen, így nem jutott tovább a rájátszásba.

Földi Attila kapitány együttese - amely tavaly nem jutott ki az Eb-re a konstancai selejtezőből - a keddi nyitányon 21-19-re verte Mongóliát, majd 20-10-re kikapott az olimpiai címvédő amerikaiaktól. Egy nap pihenő után a nemzeti csapat annak a tudatában lépett pályára a bécsi városháza előtti téren, hogy a hátralévő két csoportmeccséből legalább egyet meg kell nyernie a továbbjutás érdekében, és a selejtezőből érkezett csehek ellen ez elvileg könnyebbnek tűnt, mint a tavaly vb-ezüstérmes Kanada ellen.

A papírforma ellen szólt ugyanakkor, hogy a cseh válogatott meglepetésre mindkét keddi mérkőzését megnyerte Kanadával, valamint Mongóliával szemben, és csoportelsőként várta a folytatást.

A csütörtök délelőtti meccs kevés kosarat hozott, és szinte végig a magyarok vezettek, az előzőleg százszázalékos ellenfél két perccel a vége előtt került először előnybe, ami után egy perccel ismét a magyar együttesnél volt az előny, kevéssel később azonban egy távoli találattal az utolsó fél percre 15-14-es cseh vezetéssel fordultak rá a csapatok. Az izgalmas végjátékban alig tíz másodperccel a vége előtt nagy lehetőséghez jutott a magyar csapat, de Böröndy Vivien mindkét büntetőjét kihagyta, így a válogatott végül nem tudott fordítani.

Földi Attila együttese így annak a tudatában kezdte meg utolsó csoportmeccsét a tavaly vb-ezüstérmes kanadaiak ellen, hogy ha nem nyer, akkor biztosan lemarad a szombati keresztbejátszásról.

A Böröndy Vivien, Hegedűs Janka, Papp Dia és Pusztai Petra összeállítású gárda remek védekezéssel kezdett, és a Vasast erősítő Papp kosaraival 3-0-ra elhúzott. A 190 centis Plouffe ikrekre építő ellenfél 3-6-ra fordított, majd 5-10-re is vezetett. A magyaroknál csak Papp jeleskedett, a TF-es Hegedűs és Pusztai gyenge napot fogott ki, miközben a túloldalon sorra potyogtak a kosarak. A kanadaiak győztes találata 12 másodperccel a rendes játékidő vége előtt hullott a gyűrűbe, így a korábban kétszeres vb-ezüstérmes magyarok ezúttal a csoport negyedik helyezettjeként nem jutottak tovább.

A vb-n a csoportgyőztesek közvetlenül a negyeddöntőbe kerülnek, a másodikok és a harmadikok keresztbe játszanak a negyeddöntőért, a negyedikek és ötödikek pedig búcsúznak a csoportkör végén.

A Csirke Ferenc szakvezető irányította magyar férfi válogatott 0/2-es győzelmi mérleggel várja a pénteki folytatást.

Eredmény, C csoport, 4. forduló:
Kanada-Magyarország 21-11
korábban, 3. forduló:
Csehország-Magyarország 17-14

A csoport végeredménye: 1. Kanada 3 győzelem (76 dobott pont), 2. Egyesült Államok 3 (75), 3. Csehország 3 (66), 4. MAGYARORSZÁG 1, 5. Mongólia 0