A német válogatott pénteken meglepetésre 113-111-re legyőzte az amerikai csapatot a férfi kosárlabda-világbajnokság elődöntőjében. A németek sztárja, Dennis Schröder a meccsen mutatott teljesítményével is elszomorította az amerikai szurkolókat, majd a találkozó után is magára haragította a tengerentúli drukkereket.
Schröder 17 pont mellett 9 asszisztot és 2 gólpasszt szerzett az Egyesült Államok ellen, ezzel nagyban hozzásegítette a németeket történetük első vb-döntőjéhez, amit vasárnap a szerbek ellen vívnak.
A 29 éves csapatkapitány a válogatott legnagyobb sztárja, hiszen 2013 óta folyamatosan valamelyik NBA-csapat tagja. Az észak-amerikai profi kosárligában Schröder megfordult az Atlanta Hawks, az Oklahoma City Thunder, a Los Angeles Lakers, a Boston Celtics és a Houston Rockets csapatában is, jelenleg pedig a Toronto Raptorst erősíti. Ezeknek a kluboknak a szurkolóit mind fájdalmasan érinthette, amit a német játékos a meccs után mondott a BasketNewsnak.Szerintem ez [a jelenlegi német válogatott] a legjobb csapat, amelyben valaha játszottam, legyen szó az NBA-ről vagy a nemzeti csapatról" – nyilatkozta Schröder, amivel sokakat feldühített.

Elsősorban a Lakers-drukkerek fejezték ki mérgüket és értetlenségüket a közösségi médiában, hiszen Schröder a franchise-zal tavaly konferenciadöntős volt, de a többi csapat szurkolói közül is többen ingerülten, gyűlölködve reagáltak a megszólalására.
Az NBA-szurkolók mellett több NBA-játékos is hasonlóan viselkedett a közelmúltban, miután a budapesti atlétikai világbajnokságon három aranyérmet szerző Noah Lyles azt kritizálta, hogy az NBA győzteseit "világbajnokoknak" hívják az Egyesült Államokban. Ez is befolyásolhatta az amerikaiak düháradatát Schröderre, hiszen noha a Team USA nem a legerősebb kerettel érkezett a Távol-Keleten megrendezett vb-re, a héten kiderült, hogy maga az Egyesült Államok sem mondható világbajnoknak.