Vágólapra másolva!

Annak ellenére, hogy ismét Paul Pierce volt a Celtics legeredményesebb játékosa, a bostoniak bebizonyították, hogy csapatuk nem csupán Pierce-ből és Antoine Walkerból áll. Bár a két szupersztár ezúttal is termelt becsülettel, rajtuk kívül még három vendégjátékos jutott tíz pont fölé, és elsősorban ez a kiegyensúlyozott teljesítmény vezetett a Celtics nyolpontos sikeréhez.

A látogatók rögtön a mérkőzés elején magukhoz ragadták a kezdeményezést, és a nagyszünetig 50-36-os vezetést szereztek. A harmadik negyedben faragott valamennyit hátrányából a Stackhouse által vezérelt Pistons, azonban az utolsó negyedben ismét csak egy döntetlenre futotta a hazaiaknak, így a Boston nyolc pontot megőrzött az előnyéből.

A kiegyensúlyozottabb dobóteljesítmény mellett a nagyszerű védekezés is kulcsszerepet játszott a vendégsikerben, amit az is jól mutat, hogy a bostoniak 53 lepattanót gyűjtöttek be a palánkok alatti csatában, míg a hazaiak mindössze 35-öt.

A négy győzelemig tartó párharc állása 1-1, folytatás holnap Bostonban.

Keleti főcsoport, elődöntő:
Detroit Pistons - Boston Celtics 77-85
Legjobb dobók:
Stackhouse 25, Robinson 13, Jones 12, ill. Pierce 22, Williams 18, Walker 15, Rogers 13 (10 lepattanó), Anderson 11

Korábban: