Vágólapra másolva!

Fotó: EPA
Fotó: EPA
Egy pillanatig sem férhetett kétség a Bryant és O'Neal vezette Lakers újabb bajnoki címéhez

Megint csak a sors iróniája, hogy éppen Riley-t fosztotta meg egy rekordtól Phil Jackson, a Lakers jelenlegi edzője: 156. playoff-meccsét nyerte szakvezetőként szerdán éjjel, átadva a múltnak Riley 155-ös csúcsát. Egyszersmind kilencedik edzői aranygyűrűjével befogta Arnold "Red" Auerbachot, a Boston Celtics egykori mesterét, jelenlegi klubelnökét.

A Lakersnek, mint franchise-nak ez a 14. bajnoksága, ebből az első ötöt még minneapolisi korában nyerte a csapat, kilencet pedig már Los Angeles Lakersként. Már csak két győzelemre van a klub a Celtics behozhatatlannak tartott 16-os rekordjától.

A Lakers korábbi 13 bajnoki címe közül egyik sem született söpréssel, most ez is megvan...

Shaquille O'Neal sorozatban harmadszor lett a döntő legjobbja (MVP), ez eddig Michael Jordanen kívül senki másnak nem sikerült. Shaq átlaga 36,25 pont és 12,25 lepattanó volt a döntőben.

Jackson mindenre odafigyelt. A végén becserélte a 14., valószínűleg utolsó NBA-szezonját taposó veteránt, a 37 éves Mitch Richmondot, aki addig egyetlen percet sem játszott a döntőben. S mit tesz isten: éppen Richmond szerezte a találkozó utolsó kosarát. Ekként a remek hátvéd elmondhatja magáról, hogy tevékeny részt vállalt élete egyetlen bajnoki aranygyűrűjének megszerzésében.

"Korábban mindenki azt mondta rólam, jó játékos vagyok - bajnoki aranygyűrű nélkül. Aztán Phil Jackson három éve idejött a csapathoz, és most már van három karika az ujjamon. Phil nélkül soha az életben nem nyertünk volna három bajnokságot, de még egyet sem" - nyilatkozta a boldog Shaq.

Fotó: EPA
Fotó: EPA
A legnagyobb...

Még egy adat: napra pontosan 11 éve nyerte Phil Jackson karrierje első bajnoki címét edzőként, paradox módon éppen Los Angelesben, ahol a Chicago Bulls az ötödik meccsen diadalmaskodott a Lakers ellen, 4-1-re megnyerve a finálét...

A meccs úgy indult, hogy a Nets végre megmutatja, mit tud. Miután a Lakers 20-15-ös vezetésre tett szert, Kenyon Martin elszabadult, 17 pontot szerzett a negyedben, és egy 15-1-es rohammal 30-21-re fordított a hazai csapat. De ez sem volt elég.

Később volt még egy nagy, 11-0-s sorozata a Netsnek, amellyel 86-83-ra átvette a vezetést a negyedik negyed elején, de aztán megint jött Shaq, Kobe és a triplák - amelyekből 11-et értékesített a vendégcsapat -, és utána már nem maradt más, mint a pezsgőzuhatag.

A lefújás után Shaq megölelte Jason Kiddet, Jackson parolázott Byron Scott-tal - akiről azt rebesgetik, a Lakers edzője lehet, ha Phil egyszer visszavonul.

Az persze nem most lesz, mert a Mágus gyorsan kijelentette, hogy jövőre a tizediket is be akarja zsebelni...

Eredmény:
New Jersey Nets - Los Angeles Lakers 107-113 (34-27, 23-31, 23-26, 27-29)
East Rutherford, 19296 néző
Nets: Van Horn (7), Martin (35), MaCculloch (8), Kittles (11), Kidd (13). Csere: Collins (4), Jefferson (5), Harris (22), A. Williams (2), Johnson (-), Marshall (-).
Lakers: Fox (8), Horry (12), S. O'Neal (34), Bryant (25), Fisher (13). Csere: Walker (2), George (11), Shaw (6), Richmond (2).
Legjobb lepattanózók: Martin 11, ill. S. O'Neal 10
Legjobb gólpasszadók: Kidd 12, Bryant 8

Ch. Gáll András