Vágólapra másolva!

A hazaiak mezőnyfölénye a második harmad elején érett góllá: a 42 éves orosz Igor Larionov beadásába a svéd Tomas Holmström szúrt bele, és a korong védhetetlenül vágódott a lett Arturs Irbe kapujába. A 35. percben az olimpiai bajnok Brendan Shanahan emberelőnyből növelte a különbséget, de a szünet előtt Jeff O'Neill hasonló szituációból szépített. A cseh Dominik Haseket 166 perc után mattolták ismét.

A záró játékrészben mindent egy lapra feltéve rohamozott a Carolina, a végén még Irbe helyett is csatár jött be, de Shanahan a félpályáról nem hibázott, így bebiztosította csapata végső sikerét.

A Detroit fennállása tizedik bajnoki címét szerezte. A playoff legértékesebb játékosának a svéd Nicklas Lidströmöt választották: a Red Wings hátvédje az első európai, aki megkapta a Conn Smythe-trófeát.

Scotty Bowman pályafutása kilencedik Stanley-kupáját nyerte, ezzel ő lett az NHL történetének legsikeresebb vezetőedzője. A 69 éves tréner közvetlenül a lefújás után bejelentette visszavonulását.

Valószínűleg ezt teszi Hasek is. A sztárkapusnak már csak ez a trófea hiányzott a gyűjteményéből.

Stanley-kupa döntő, ötödik mérkőzés:
Detroit Red Wings - Carolina Hurricanes 3-1 (0-0, 2-1, 1-0)
Detroit, 20058 néző
gól: Holmström (25.), Shanahan (35., 60.), illetve O'Neill (39.)

A párharcot 4-1-es összesítéssel a Detroit nyerte.

Ajánlat: