Vágólapra másolva!

San Antonióban a máskor tökéletesen záró Spurs-védelem 51 százalékos, idénycsúcsot jelentő dobóteljesítményt engedélyezett a vendégeknek, miközben Tim Duncanék csak 39 százalékkal céloztak.

Milwaukee-ban Iverson megszakítás nélkül 127. mérkőzésén lépte túl a tíz pontot, ezzel vezeti az aktív játékosok listáját. Ő hozta vissza a csapatot, 33 másodperccel a rendes játékidő lejárta előtt az ő pincérdobásával egyenlített a 76ers, ám a hosszabbításban összeomlott a kis ember: egyetlen pontra sem volt képes.

NBAhttp://forum.origo.hu/forum?act=show&fid=29977

Bill Cartwright, a Bulls edzője egy órával a New Jersey elleni meccs kezdete előtt behívta a szobájába Jay Williamst, és magukra zárta az ajtót. Aztán kijött a 22 éves újonc, a draft harmadik helyezettje, és élete legjobb játékával NBA-karrierje első tripla-dupláját produkálta (26 pont, 14 lepattanó, 13 assziszt), lejátszotta a pályáról a világ legjobb irányítóját, Jason Kiddet, s fél perccel a befejezés előtt remek triplájával megpecsételte a legutóbbi döntős Nets sorsát. Nem csoda, hogy utána eltette emlékbe a mérkőzés labdáját.

Amúgy Kidd sem játszott rosszul, szintén tripla-duplát csinált, és 25 pontig jutott.

Eredmények:
Indiana Pacers - Toronto Raptors 108-84
Legjobb dobók: B. Miller 23, Artest 17, J. O’Neal 15 (16 lepattanó), A. Harrington 14, Tinsley 13, E. Strickland 12, illetve Lenard 22, A. Williams és Jefferies 12-12, N’diaye, Foster és M. Bradley 10-10

Cleveland Cavaliers - Washington Wizards 79-93
Ld.: Ilgauskas és R. Davis 19-19 (előbbi 12 lep.), T. Hill és Miles 12-12 (előbbi 16 lep.), ill. Stackhouse 27, Jordan 12 (8 lep., 6 assziszt, 2 blokk), Lue 12, K. Brown 10

Miami Heat - Seattle SuperSonics 82-84
Ld.: E. Jones 23, M. James 15, M. Allen 14 (11 lep., 4 bl.), B. Grant 12 (12 lep.), ill. R. Lewis 24 (10 lep., 3 bl.), Payton 20 (7 lep., 11 assz.), B. Barry 14, Radmanovic 12 (10 lep.)

Minnesota Timberwolves - Boston Celtics 99-105
Ld.: Garnett 24 (11 lep.), Nesterovic és T. Hudson 22-22 (előbbi 13 lep.), Gill 15, ill. A. Walker 31, Pierce 20 (9 lep., 11 assz., 4 bl.), S. Williams 18, Battie 10

Chicago Bulls - New Jersey Nets 100-93
Ld.: Jay Williams 26 (14 lep., 13 assz., 2 szerzett labda), J. Rose 26, D. Marshall 14 (15 lep.), Chandler 10, ill. Martin 29, Kidd 25 (11 lep., 12 assz., 2 szerz.), Kittles 12

Dallas Mavericks - Detroit Pistons 114-75
Ld.: Finley 25, Nash 17 (10 assz.), Nájera 16, Bradley 14, Nowitzki 11, W. Williams 10, ill. Hamilton 19, C. Robinson 13, Okur és Williamson 11-11

Houston Rockets - Golden State Warriors 111-104
Ld.: Francis 31, Mobley 25, K. Thomas 20 (10 lep.), E. Griffin 13, ill. J. Richardson 28 (13 lep., 5 assz., 4 szerz.), Arenas 28 (6 lep., 10 assz.), Dampier 23 (9 lep., 7 bl.), Jamison 21

Milwaukee Bucks - Philadelphia 76ers 110-105
Ld.: T. Thomas 21, R. Allen 20, Kukoc, Redd és Cassell 16-16, ill. Iverson 31, Van Horn 22 (13 lep.), McCulloch és Snow 12-12, Buckner és Skinner 10-10

San Antonio Spurs - Portland TrailBlazers 76-95
Ld.: T. Duncan 16, S. Jackson 15, ill. Wells 19, R. Wallace 18, Pippen 15, Randolph 14

Denver Nuggets - Memphis Grizzlies 84-73
Ld.: R. White 22, Posey 14 (13 lep.), Howard 13 (11 lep.), ill. Gasol 21, Gooden 19 (12 lep.), Person 14

Ch. Gáll András