Vágólapra másolva!

Valahogy nem megy mostanában a Pittsburgh Penguins csapatának. A nyugat-pennsylvaniai gárda első 11 meccséből hetet megnyert, kettőt elveszített, egyet-egyet pedig remire, illetve hosszabbításos vereségre adott, de ez utóbbiért is jár egy pont. Azóta viszont hét meccsen nyeretlen, 3 sima "zakó", 2-2 döntetlen, illetve hosszabbításban elszenvedett vereség a mérleg. Legutóbb 72 óra leforgása alatt oda-vissza mérkőzött egymással a Penguins és a Montreal Canadiens, s mindkét meccset túlórában bukta el Mario Lemieux együttese - a szerdait 3-2-re.

NHLhttp://forum.origo.hu/forum?act=show&fid=42791

Super Mario persze továbbra is szuper, megint adott két gólpasszt, s 36 pontjával magasan vezeti a listát. A Montreal hármat nyert zsinórban, utolsó hét meccséből ötöt. A csütörtöki volt a Mellon Arenában az idei második legkisebb közönség – mindössze 13 549 néző.
Columbusban David Vyborny, a Kékzakósok cseh csatára 47,7 másodperccel a lefújás előtt ütötte be csapata győztes gólját a St. Louis 37 éves kapusának, Tom Barrassónak, méghozzá úgy, hogy a jégen fekve csúszott. Markus Näslund, a Canucks svéd sztárja két góllal, s egy gólpasszal ünnepelte, hogy édesapja, Sture is ott volt a nézőtéren.

Eredmények:
Pittsburgh Penguins - Montreal Canadiens 2-3 (0-1, 1-2, 0-0, 0-1)
gól:
Hrdina 2, ill. Perreault, Zednik, A. Markov

Columbus Blue Jackets - St. Louis Blues 3-2 (1-1, 0-0, 2-1)
gól:
Sillinger, Marshall, Vyborny, ill. MacInnis, Demitra

Florida Panthers - New York Islanders 3-3 (2-1, 0-0, 0-1, 0-0)
gól:
Worrell, Hagman, V. Kozlov, ill. Jasin, Jonsson, Lapointe

Phoenix Coyotes - Dallas Stars 2-2 (0-2, 2-0, 0-0, 0-0)
gól:
Quint, D. Markov, ill. B. Morrow, Zubov

Vancouver Canucks - Chicago Blackhawks 5-3 (2-1, 2-2, 1-0)
gól:
Näslund 2, Linden, Cooke, Morrison, ill. Sullivan, Daze, Arnason

Ch. Gáll András