Vágólapra másolva!

Nelson találó megjegyzése arra vonatkozott, hogy gárdája 24 óra leforgása alatt második rangadóját játszotta idegenben, s amíg Detroitban még nem volt semmi baj, addig a liga pillanatnyilag második legjobb együttesének otthonában már elfogyott az erő. A Pacers 12/2-re javította mérlegét, mellyel vezeti a keleti főcsoportot.

A hazaiak fantasztikusan céloztak mezőnyből: Brad Miller mutatója 7/8, Al Harringtoné 9/12 volt úgy, hogy első hét dobását nem hibázta el. A csapat együttesen 53 százalékkal dobott, a Dallas 37,8-cal.

Messze a mezőnytől a Dallas és az Indiana/sport/csapat/amerika/20021129nbatab.html

A meccs egyfajta önigazolást jelentett Jermaine O'Nealnek, a Pacers Centerének, aki két és fél hónappal ezelőtt - klubtársával, Reggie Millerrel együtt - ugyanebben a csarnokban az Egyesült Államok kosárlabdasportja történetének legszégyenletesebb kudarcában játszott főszerepet. Természetesen a világbajknokságról van szó, melyen három vereséggel a hatodik helyen végzett a Team USA. Nos, akkor O'Neal botrányosan kosarazott, Divac, Bodiroga, Stojakovic, Gasol és Oberto bohócot csinált belőle. Most remekelt a 24 éves, 211 centis center/bedobó, 28 pontot és 21 lepattanót gyűjtött.A vendégeknél a nagy hármasból egyedül Steve Nash játszott jól, Dirk Nowitzki például 20 dobásából 16-ot elrontott.