Vágólapra másolva!
A Detroit Red Wings (a várakozásnak megfelelően) és a Calgary Flames (meglepetésre) az NHL jelenlegi két legeredményesebb csapata, egyaránt 18 ponttal - igaz, a Vörös Szárnyaknak két meccsel kevesebbre volt szükségük ahhoz, hogy idáig jussanak. Szombaton mindkét gárda győzött, igaz, eltérő körülmények között.

A Detroit Manny Legace és Dominik Hasek együttes erőfeszítésének és közös shutoutjának köszönhetően 1-0-ra lenyomta a Nashiville-t idegenben. Scotty Bowman edző ezúttal pihentetni szerette volna a 36 éves Haseket, ám Legace a második harmad vége felé megsérült, és az öregnek be kellett ugrania. Addig Legace hibátlanul védett, 15 lövést hárított, majd Hasek is kivédett négy bombát, és így a hátvéd Duchesne találata - Szergej Fjodorov passzából - elegendőnek bizonyult a győzelemhez.

A Calgary 4-2-re kitömte a Minnesotát, Jarome Iginla, az idény nagy felfedezettje góllal és gólpasszal növelte pontjai számát 19-re, amivel fölényesen vezeti a ligát. A feketebőrű center/jobbszélső még csak 24 éves, de már 400. meccsét játszotta szombat este az NHL-ben. A 185 centis, 92 kilós hokist 1995-ben a Dallas draftolta, de azonnal átpasszolta a Calgarynek. Iginla 1996-ban mutatkozott be az NHL-ben, de messze ez a legeredményesebb idénye, Greg Gilbert edző nagy örömére.

Az Ottawa a kanadai fővárosban feledtette azt a hetest, amit két nappal korábban kapott, és 4-1-re legyűrte a St. Louis Bluest. Itt egy 29 éves svéd hokis, Daniel Alfredsson volt az est hőse: csapata első találatánál ő adta a gólpasszt honfitársának, Arvedssonnak, majd utána maga ütött egy mesterhármast - pályafutása harmadik tripláját. Alfredsson 1995-ben bombaként robbant az NHL jégmezőire, ő lett az év újonca, azóta azonban kicsit elhalványult. Talán a mostani "hat trick" újjászületését jelzi...

A bajnok Colorado Phoenixben 1-0-ra kikaptt, Sean Burke és Patrick Roy az 51 lövésből 50-et kifogott, az az egy, ami bement - az újonc Kolanosé - a hazaiak győzelmét jelentette. Sean Burke a Phoenix kapujában karrierje 27. kapott gól nélküli meccsét regisztrálta, még Greg De Vries büntetőjét is hárította - pontosabban az ellenfél csatára a kapuvasat találta telibe.

Az Edmonton megint győzött, az egyik gólt Anson Carter szerezte, és ő is igen jól áll a pontlistán. Ez csak azért meglepő, mert ő is "African American" származású, és korábban a feketék korántsem jeleskedtek az NHL-ben.

Eredmények:

Toronto Maple Leafs - Pittsburgh Penguins 4-1
Gólütők: Sundin 2, Roberts, Tucker

Boston Bruins - New York Rangers 1-2
g.: Szamszonov, ill. Johansson, Fleury

Montreal Canadiens - Philadelphia Flyers 1-5
g.: Perreault, ill. Johnsson, Hlavac, Recchi, Fedotenko, M Murray

Phoenix Coyotes - Colorado Avalanche 1-0
g.: Kolanos

Calgary Flames - Minnesota Wild 4-2
g.: Iginla, Wilm, Conroy, Clark, ill. Gaborik, M. Johnson

Ottawa Senators - St. Louis Blues 4-1
g.: Arvedsson, Alfredsson 3, ill. Eastwood

New Jersey Devils - Buffalo Sabres 3-1
g.: Arnott, Sykora, Holik, ill. Dumont

Atlanta Thrashers - Tampa Bay Lightning 4-3
g.: Domenichelli, Slegr, Kovalcsuk, Hrkac, ill. Clymer, Prospal 2

Nashville Predators - Detroit Red Wings 0-1
g.: Duchesne

Edmonton Oilers - Vancouver Canucks 3-2
g.: Hecht, Marchant, Carter, ill. Klatt, B. Morrison

San Jose Sharks - Columbus Blue Jackets 2-0
g.: Ragnarsson, Jillson

Az NHL legjobb pontszerzői:
1. Jarome Iginla (Calgary) 19 pont (8 gól, 11 assziszt)
2. Brendan Shanahan (Detroit) 15 (8, 7)
3. Ryan Smyth (Edmonton) 15 (4, 11)
4. Anson Carter (Edmonton) 14 (9, 5)
5. Brendan Morrison (Vancouver) 14 (5, 9)
6. Patrik Elias (New Jersey) 14 (6, 8)
7. Jeremy Roemick (Philadelphia) 14 (2, 12)

Korábban:

Ch. Gáll András