Vágólapra másolva!
A New York Islanders úgy kezdte a szezont, mint még soha. Aztán úgy folytatja, ahogy azt az utolsó másfél évtizedben megszoktuk a csapattól. A Long Island-i gárda utolsó öt meccséből négyet elvesztett, egyet döntetlenre hozott, s így már nem emlegetik a Stanley Kupa esélyesei között.

Az újonc NHL-edző, Peter Laviolette tudománya megállni látszik. A phoenixi America West Arenában az addig remeklő kapus, Chris Osgood is csődöt mondott: gyorsan kapott két gólt, ennek hatására a tizenharmadik percben Laviolette beküldte helyére Garth Snow-t, de neki is ütöttek kettőt. Nosza, a második negyedet megint a Detroitból érkezett Osgood kezdte a "ketrecben", de újból benyelt kettőt. Az Islanders első tizenöt meccséből tizenegyet megnyert, egy döntetlen, egy sima és egy hosszabbításos vereség mellett, az utolsó öt meccsen viszont nem tud nyerni. A keleti főcsoportot korábban fölényesen vezető Szigetieket a Toronto már meg is előzte, a Rangers, a Carolina és a Boston pedig beérte.

A pittsburghi Mellon Arenában megszakadt a Rangers hat meccse tartó győzelmi sorozata, de nem könnyen, az biztos! A rendes játékidő nem hozott gólt, s az öt perces ráadásból is már csak tizenkilenc másodperc volt hátra, amikor Tibbets passzát Jan Hrdina kapásból bebombázta a tizennyolc éves Dan Blackburn hálójába, ezzel tönkre téve az újonc srác első NHL-shutoutját. Johan Hedberg, a Pingvinek hálóőre viszont nem kapott gólt, idén már másodszor, miután harminchat lövést tett ártalmatlanná.

Az MCI Centerben az utolsó tíz meccs során másodszor sikerült győznie a Capitalsnek, úgy látszik, jól kell megválasztani az ellenfelet. Jaromir Jagr góllal és gólpasszal vétette észre magát, Adam oates, a veterán center pedig nem csak, hogy beütötte idei első gólját, hanem a további három találatnál még "asszisztált" is.

A Detroit megint győzött, s már nagyon erős csapat benyomását kelti. És nem csak támadásban, hanem védekezésben is: a Red Wings összesen tíz lövést engedélyezett a "királyi" csatársornak, ami ritkaság jégkorongban.

A Boston sorozatban harmadik sikerét aratta, annak ellenére, hogy legeredményesebb gólszerzője, Joe Thornton hamar a végleges kiállítás sorsára jutott. Thornton súlyosan vétkezett a hokietikett legfontosabb szabálya ellen: még ekkor is behúzott egyet Alekszej Zsitnyiknek, amikor az orosz fél térden volt, gyakorlatilag védekezésképtelen állapotban. Sebaj, az idén még gól nélküli védő, Jamie Rivers pótolta a sztárt két találatával.

A Calgary utolsó nyolc meccséből hetet megnyert, egyen döntetlent ért el. A St. Louis Blues elleni 2-0 különösen édes volt Roman Tureknek, a Flames kapusának, akit a Blues a nyáron szabadlistára tett. Jarome Iginla, a liga új csodacsatára megint duplázott, utcahosszal vezeti a pontszerzők listáját.

San Jose-ban Richard Matvichuk idei első gólját ütötte a hosszabbítás ötvenedik másodpercében, ezzel nyert az 1999-es bajnok Dallas.

Eredmények:
Montreal Canadiens - Florida Panthers 1-0
G.: Dykhuis

Ottawa Senators - Toronto Maple Leafs 2-1 (hosszabbítás után)
G.: Rachunek, White, ill. Juskevics

New Jersey Devils - Philadelphia Flyers 1-3
G.: Holik, ill. Hlavac, Gagne, Fedotenko

Tampa Bay Lightning - Carolina Hurricanes 2-0
G.: Clymer, Taylor

Nashville Predators - Columbus Blue Jackets 3-2
G.: Eaton, Johnson 2, ill. Vyborny, Whitney

Pittsburgh Penguins - New York Rangers 1-0
G.: Hrdina

Washington Capitals - Anaheim Mighty Ducks 4-1
G.: Jagr, Pettinger, Oates, Simon, ill. Pahlsson

Detroit Red Wings - Los Angeles Kings 4-2
G.: Shanahan, Lidström, Hull, Fjodorov, ill. Johnson, Heinze

Phoenix Coyotes - New York Islanders 6-1
G.:Langkow, Kolanos, Markov, Nagy, Sullivan, Suchy, ill. Kolnik

Boston Bruins - Buffalo Sabres 3-1
G.: Rivers 2, Guerin, ill. Afinogenov

Calgary Flames - St. Louis Blues 2-0
G.: Iginla 2

San Jose Sharks - Dallas Stars 2-3 (h.u.)
G.: Sundström, Nolan, ill. Hatcher, Dimaio, Matvichuk

A legjobb pontszerzők:
1. Jarome Iginla (Calgary) 19 meccs, 16 gól, 15 assziszt, 31 pont
2. Brendan Shanahan (Detroit) 21, 13, 12, 25
3. Szergej Fjodorov (Detroit) 21, 10, 13, 23
4. Ryan Smyth (Edmonton) 21, 8, 15, 23
5. Patrik Elias (New Jersey) 16, 12, 11, 23
6. Steve Yzerman (Detroit) 21, 6, 17, 23

Ch. Gáll András

Korábban:

Roy kapuja bevehetetlen