Vágólapra másolva!
Csupán két légiós, a Svédországban játszó Vas János, valamint a Kanadában védő Szuper Levente szereplése kérdéses az április 14-én kezdődő, hazai, B csoportos jégkorong-világbajnokság előtt. A magyar csapat 23-as keretét kijelölte Jan Jasko szövetségi kapitány, ezen a két érkező személye változtathat.

Az már a korábbi sajtótájékoztatón kiderült, Dunaújváros és Székesfehérvár városa egyaránt készen áll az április 14-én kezdődő B csoportos (vagy divízió II-es) világbajnokság lebonyolítására, de egyre inkább úgy tűnik, a magyar válogatott is felkészült az év legnagyobb jégkorongviadalára. Arra a tornára, amelyen hazai környezetben lehetne kivívni a feljutást a legmagasabb osztályba. Persze az ellenfelek sem könnyűek: Norvégia már volt vb-15., Dánia itt a másodosztályban, 2001-ben a harmadik helyen zárt, de persze Nagy-Britannia, Kína és Románia sem gyenge.

Jan Jasko, az Alba Volán edzője és a magyar válogatott 43 éves szövetségi kapitánya persze bizakodó. "Az a célunk, hogy feljussunk. Nem állítom, hogy mi vagyunk az esélyesek, de amennyiben formában leszünk, minden lehetséges" - mondta a százszoros szlovák válogatott szakember, aki edzőként három évet Finnországban dolgozott, majd a Slovan Bratislava, a Zvolen és a Banska-Bystrica után érkezett Székesfehérvárra.

Jasko és segítője, a bajnok Dunaferr szakvezetője, Dusan Kapusta már lezárultnak tekintette a felkészülés első szakaszát, és kijelölték azt a 23 (plusz kettő) játékost, akikre számítanak. A három kapus és a négy ötös sor mellett még a csapattal edz Vas Márton és Gröschl Tamás is, de az igazi kérdést a két légiós, Vas János és Szuper Levente szereplése jelenti. Vas a svéd MIF Redhawks balszélsőjeként egyelőre az U20 Elitszéria elődöntőjében szerepel, amennyiben csapata fináléba jut, akkor az utolsó mérkőzésre április 4-én, csütörtökön kerül sor.

Szuper Levente egy nappal később, április ötödikén, pénteken lép jégre a kanadai Saint John Flames színeiben - az American Hockey League alapszakaszának utolsó mérkőzésén a Lowell csapata lesz a vendég. Szuper szereplése attól is függ, hogy csapata bejut a rájátszásba, vagy sem. Nos, a Saint John jelenleg a Keleti Főcsoport kanadai csoportjának ötödik, utolsó helyén áll. Amennyiben a Calgary Flames hozzájárul világbajnoki szerepléséhez, Jasko kapitány Szuperrel is számolhat.

A csapat felkészülését kisebb sérülések is hátráltatják, előbb Peterdi, majd Erdősi dőlt ki sorból rövid időre. A végleges nevezés ideje egyébként április 13-án, egy nappal a világbajnokság kezdete előtt lesz, ekkor kell megnevezni azt a 23 jégkorongozót (három kapus, húsz mezőnyjátékos), akik a vb-n szerepelnek.

A jelenlegi keret:

Kapusok: Budai Krisztián (Alba Volán), Bernei Gergely (Ferencváros), Halmosi Tamás (Dunaferr)

1. sor: Tőkési Lajos (Alba Volán), Kangyal Balázs (Alba Volán), Palkovics Krisztián (Alba Volán), Ocskay Gábor (Alba Volán), Frank Kovács (Alba Volán)

2. sor: Horváth András (Dunaferr), Tokaji Viktor (Dunaferr), Peterdi Imre (Dunaferr), Majoross Gergely (Alba Volán), Ladányi Balázs (Dunaferr)

3. sor: Szuna Roland (Alba Volán), Szélig Viktor (Dunaferr), Sándor Szilárd (Dunaferr), Erdősi Péter (Dunaferr), Csibi József (Alba Volán)

4. sor: Gebei Péter (Dunaferr), Svasznek Bence (Alba Volán), Simon Csaba (Alba Volán), Dobos Tamás (Ferencváros), Kaszala János (Dunaferr)

A vb előtt két felkészülési mérkőzés szerepel a programban, az egyik egy még ismeretlen szlovák extraligás csapat (a kiszemelt HC Kosice ugyanis visszalépett), a másik Horvátország ellen - utóbbit április 9-én 20 órakor rendezik.