Vágólapra másolva!
Mihelyt egyértelművé vált, hogy a Rangers nem jut be a playoffba, összezuhant a manhattani csapat: szerdán a Madison Square Gardenben a szezon utolsó hazai találkozóján 7-2-re kikapott a Torontótól. Az alapszakasz hajrájára a Rangers kétszemélyes alakulattá redukálódott: Pavel Burén és Eric Lindroson kívül senki sem csinál semmit. Bure most is ütött egy gólt és adott egy gólpasszt, azon a tizenegy meccsen, amit a csapatban töltött, 12 gólt és 6 asszisztot jegyzett, Lindros most egyszer talált a hálóba. Burénak egyébként a 34., Lindrosnak a 37., a másik oldal csapatkapitányának, a svéd Mats Sundinnak pedig a 40. gólja volt a mostani. A Juharlevelesek biztosan őrzik Keleten a negyedik helyet, ami a playoff első körében a hazai pálya előnyét jelenti.

Theoren Fleury, a Rangers júniusban 34. évét betöltő törpe csatára kijelentette, hogy ha jelenlegi csapata nem érvényesíti a következő szezonra szóló opcióját - azaz nem szerződteteti le további egy évre hétmillió dollárért -, akkor átmegy Európába, de az NHL-ben más gárdában nem hajlandó játszani. Fleury a lockout miatt csonkára sikerült 1994-1995-ös szezonban már játszott tíz meccset a finn Tappara csapatában, s akkor 8 gólt és 9 gólpasszt jegyzett.

Az Edmonton Oilers 3-0-ra legyőzte a Phoenixet, s két fordulóval az alapszakasz befejezése előtt 90 pontjával befogta az ugyanennyit számláló nyolcadik helyezett Vancouver Canucks csapatát. Tommy Salo 23 lövést védett, ebben a szezonban hatodszor, NHL-karierje alatt harmincadszor maradt érintetlen a hálója.

Nyugaton a helyzet még igencsak képlékeny, csak a Detroit, a San Jose, a Colorado és a Chicago van biztonságban, papíron még hat csapat pályázik a playoffot jelentő 5-8. helyekre: a Los Angeles Kings (93 pont), a St. Louis (92), a Phoenix (91), a Vancouver (90), az Edmonton (90) és a Dallas (87).

A Carolina az "agg" Ron Francis vezérletével győzött, és ezzel megszerezte a Dél-keleti csoport bajnoki címét, egyszersmind a hármas kiemelési sorszámot a Keleti csoportban. A Hurrikán győzelme egyidejűleg a Washington Capitals kiesését jelenti a playoffból - Keleten már minden lényeges kérdés eldőlt.

A Devils-győzelem kovácsa is egy kapus volt, Martin Brodeur, az olimpiai bajnok kanadai válogatott egyes számú hálóőre, aki 22 lövést hárított.

Eredmények:
Carolina Hurricanes - Tampa Bay Lightning 4-2
gól:
Francis, Brind'Amour, O'Neill, Battaglia, ill. Willis, Richards

New Jersey Devils - Philadelphia Flyers 1-0
gól:
Madden

New York Rangers - Toronto Maple Leafs 2-7
gól:
Bure, Lindros, ill. Tucker 2, Cross 2, Renberg, Sundin, Corson

Columbus Blue Jackets - San Jose Sharks 3-5
gól:
Whitney, Vyborny, S. Pronger, ill. Nolan 2, Selänne, Marleau, Harvey

Detroit Red Wings - Chicago Blackhawks 3-3
gól:
Fjodorov, Larionov, McCarty, ill., Daze, Housley, Thomas

Pittsburgh Penguins - Buffalo Sabres 4-4
gól:
Beech, Kovaljov, R. Robitaille, Toms, ill. Satan 2, Smehlik, Gratton

Atlanta Thrashers - Florida Panthers 4-4
gól:
Cowan, Heatley 2, Kallio, ill. Tetarenko, Huselius, Dagenais, Jokinen

Dallas Stars - Minnesota Wild 4-4
gól:
Lehtinen, Turgeon, Malhotra, Sydor, ill. Gaborik, Laaksonen, Dowd, Brunette

Edmonton Oilers - Phoenix Coyotes 3-0
gól:
Reasoner, Cleary, Comrie

Korábban:

Koivu csodálatos visszatérése

Fórum:

NHL, de főleg Capitals