Vágólapra másolva!
A férfi kézilabda szövetségi kapitányi posztról leköszönő Hajdu János helyére három jelöltet talált a Magyar Kézilabda Szövetség elnökségének háromtagú jelölő bizottsága. Hogy a Buday Ferenc, Skaliczki László, Kovács Péter trióból ki lesz a befutó, arról a két hét múlva esedékes elnökségi ülés hivatott dönteni.

"Két alkalommal már odaígérte nekem a szövetség a kapitányi posztot, de a vezetők mindkétszer becsaptak. Természetesen most is vállalnám a munkát, de nem szeretnék ismét csalódni. Nem hiányzik, hogy úgy emlegessenek, mint azt az edzőt, aki már háromszor nem választottak meg. A megbeszélésen egyébként semmi érdemleges nem történt, csupán elmondtam, mit vállalnék" - nyilatkozta Kovács Péter.

(SZTÁR Sport)