Vágólapra másolva!
Kedden délelőtt az Európai Kézilabda-szövetség (EHF) bécsi székhelyén sorsoltak az európai kupák selejtezőiben. Magyar csapatok ugyan nem voltak közvetlenül érdekeltek, de a rendszer sajátosságából kifolyólag sok érdekes dologra fény derült. Az idei kupasorozatra egyébként összesen 149 férfi és 124 női csapat nevezett be.

A férfiak Bajnokok Ligája mezőnyében a Fotex-Veszprém csapata kiemeltként már tagja a legjobbaknak, így Élesék számára csupán november 10-11-én kezdődik meg a szezon. A Veszprémen kívül a Portland San Antonio, az Ademar Leon (mindkettő spanyol), a Magdeburg (német), a Metkovic Jambo (horvát), a Celje (szlovén) a Sandefjord (norvég) és a Lovcen Cetinje (jugoszláv) tagja a legjobbaknak.

A maradék nyolc helyre a selejtező első fordulójának győztesei, valamint a St. Gallen (svájci), a Kolding (dán), a CSZKA Moszkva (orosz), a Göteborg (svéd), a Trieste (olasz), a Chambery (francia) és a Vardar Szkopje (macedón) pályázik.

Mint látszik, Horvátországból a bajnoki ezüstérmes Metkovic (Zsigmond György csapata) indul, ennek oka, hogy a Badel 1862 Zagreb (RK Zagreb) együttesét az EHF kizárta a versengésből.

Az EHF-kupában a Pick-Szeged már tagja a 32-es mezőnynek, a Pestszentlőrinc-Elektromos csapata viszont október elején selejtezőre kényszerül az első kör valamelyik győztes csapatával.

Selejtező, 1. forduló:
Férfiak
Bajnokok Ligája
A.C. Doukas School (görög)-ASKI Ankara (török)
SKP Secovce (szlovák)-Jet2Web Bregenz HB (osztrák)
Figas Aalsmeer (holland)-Lokomotiv Várna (bolgár)
ZTR Zaporozsje (ukrán)-Gracanica (bosnyák)
Wybrzeze Gdansk (lengyel)-HC Berchem (luxemburgi)
HBC Karvina (cseh)-Granitas Kaunas (litván)
Hapoel Rishon Le Zion (izraeli)-HC Eynatten (belga)
SKA Minszk (fehérorosz)-Steaua Bukarest (román)

EHF Kupa:
"Filippos" Verias (görög)-Zseljeznicsar Szarajevó (bosnyák)
US Creteil Handball (francia)-Cankaya Bel. Ankara (török)
HC Kehra Tallinn (észt)-RK "Mladost" Bogdanci (macedón)
HC Mamuli Tbiliszi (grúz)-Union Beynoise (belga)
HC Tallas (észt)-University Gomel (fehérorosz)
Portovik Juzsnyij (ukrán)-H.B. Dudelange (luxemburgi)
KS Strzelec-Lider Market (lengyel)-Lusis Akademikas Kaunas (litvan)
Van der Voort Quintus (holland)-Haukar Hafnarfjördur (izlandi)
Army SK Riga (lett)-UHC Uniqa Stockerau (osztrák)
Dinamo Bucuresti (román)-SPE Strovolos Nicosia (ciprusi)
Shevardeni S.T.U. Tbiliszi (grúz)-SKP Frydek Mistek (cseh)

A hölgyeknél a Dunaferr bajnokcsapata már tagja a BL 16-os mezőnyének, a Herz-FTC-re azonban még egy komoly csata vár októberben. Németh András tanítványainak ellenfele ugyan a selejtező 1. fordulójából érkezik, de még ott is olyan erős együttesek vetélkednek, mint az orosz válogatottal egyenértéku AKVA Volgograd, a szlovák nemzeti csapat gerincét adó Duslo Sala (Vágsellye), a tavaly a Dunaferrt búcsúztató francia Besancon vagy a német Lützellinden és a román Silcotub Zalau (Zilah). A BL érdekessége, hogy a tavalyi EHF Kupa-győztes lengyel Lublin és a KEK-győztes ukrán Zaporozsje is tagja a mezőnynek.

Az EHF-kupában a Cornexi-Alcoa selejtezősorozat második fordulójában kapcsolódik be, míg a Győri Graboplast ETO eleve a 3. fordulóban rajtol.

Selejtező, 1. forduló:
Nők
Bajnokok Ligája
E.S.B.F. Besancon (francia)-Dossobuono Verona (olasz)
Split Kaltenberg (horvát)-GAS Anagenniszi Artasz (görög)
Anadolu Uni Eskisehir (török)-M. Degro Piran (szlovén)
Spono Nottwil (svájci)-Kometal Szkopje (macedón)
"Eastcon AG" Vilnius (litván)-Slovan Duslo Sala (szlovák)
A.S. Silcotub Zalau (román)-Zeeman Vastgoed (holland)
Madeira Andebol (portugál)-TV Giessen Lützellinden (német)
AKVA Volgograd (orosz)-BGPA Minszk (fehérorosz)

EHF Kupa:
ZRK Zseljeznicsar (bosnyák)-Anorthosisz Famaguszta (ciprusi)
IFK Helsinki (finn)-Hapoel Petah-Tikva (izraeli)
HBC Bascharage (luxemburgi)-Latsia Nicosia (ciprusi)
HC "STU Martve" Tbilisi (grúz)-Initia H.C. Hasselt (belga)

Pincési László

(SZTÁR Sport)