Vágólapra másolva!
A Veszprém magabiztos játékkal verte a Szeged együttesét a férfikézilabda-NB I  vasárnapi rangadóján.

Veszprém-Szeged 24-21 (14-11)
Veszprém, 1500 néző
vezette: Klucsó, Lekrinszky
gól: Saracevic 9, Jovic 4, Diaz, Pásztor, Perez 3-3, Iváncsik 2, illetve Mezei 6, Bajusz 4, Eklemovic 3, Matic, Buday, Németh A. 2-2, Oszlánczi, Laluska 1-1

A Veszprém kezdett jobban és 3-0-ra elhúzott. A vendégek a 6. percben lőtték első góljukat, sokáig nem sikerült felzárkózniuk, a hazai együttes folyamatosan 4-5 góllal vezetett. Mindez elsősorban a
bravúrosan védő Sterbik Árpádnak és az első játékrészben 7 gólt szerző horvát veteránnak, Zlatko Saracevicnek volt köszönhető. A mérkőzés szépséghibái az első játékrészben: a sok szabálytalanság és az emiatt jogosan kiosztott, összesen 16 percnyi kiállítás.

A szünet után sokkal magasabb színvonalú játékot produkált a két együttes. A Szeged mindent megtett azért, hogy utolérje riválisát, de Sterbik kapuja többnyire bevehetetlennek bizonyult.

A végig vezető Veszprém megérdemelten nyert és 11 mérkőzés után 22 ponttal továbbra is százszázalékos éllovas a bajnokságban. A Szeged 9. mérkőzésén szenvedte el első vereségét.

A nap másik mérkőzésén:

Csömör-Dunaferr 19-32 (7-14)

Az élcsoport: 1. Veszprém 22 pont/11 mérkőzés, 2. Szeged 16/9 (275-200), 3. Dunaferr 16/10 (279-208)

Korábban:

A Fotex nyerte a rangadót