Vágólapra másolva!
Elfogadta a kézilabda-szövetség elnöksége Mocsai Lajos beszámolóját a női válogatott világbajnoki szerepléséről, viszont nem született megegyezés a csapat idei programjáról, mert ismét felszínre került a klubok és a kapitány ellentéte.

Hatodik helyen végzett a magyar nőikézilabda-válogatott a decemberi, olaszországi világbajnokságon, s ez az Európa-bajnoktól nem túl fényes eredmény. Mocsai Lajosnak az év végi produkcióról szóló jelentését mégis szinte vita nélkül elfogadta a szövetség elnöksége. Az igazi csatát a szövetségi kapitány idei tervei váltották ki. Mint keddi számunkban már jeleztük, a svédországi férfi Európa-bajnokságon szerzett tapasztalatai is azt mutatták, a legjobbak akár évi három hónapot is együtt töltenek. "Nem ragaszkodom a szélsőségekhez, túlzó a norvégok 92 napos felkészülése, szerintem hatvan nap középutas megoldás lenne" - mondta érdeklődésünkre Mocsai Lajos.

Csakhogy a válogatottba játékost adó élklubok a női ligán keresztül jelezték: évi harminc napra engedik csak el alkalmazottaikat. A két álláspont között szakadék tátong - miként eddig a kapitány és a klubok szemlélete között is -, ezért az elnökség egyeztetésre hívja az érintetteket. "Optimista vagyok, mert a válogatott közös érdek, s a nemzetközi tendenciákkal szemben nem haladhatunk" - vélekedett a kapitány.

Vass Károly, a szövetség szakmai alelnöke szerint a hatvannapos igény irreális, ennyi közös felkészülésre a versenynaptár nem ad lehetőséget. Hasonló véleményt képvisel Vanyus Attila, a női liga elnöke, aki egyben a válogatottba játékosokat adó Győr ügyvezetője is. "Az európai szövetség előírása is harminc nap, s hiába vinné el a kapitány az itthoni játékosokat edzőtáborba, a légiósokat nem tudja hazahívni hosszabb időre" - mondta Vanyus. A liga álláspontja határozott, az elnök szerint mindenkinek jogosak az érdekei, s mindenkinek engednie kell, ám az alku legfeljebb arról folyhat, hogy harminc vagy harmincöt nap legyen a felkészülési idő.

"Azok a jó edzők, akik sokat akarnak dolgozni a csapattal, de érthető a klubok igénye is. Ők fizetik a játékosokat, a szponzor nem azért ad pénzt, hogy a válogatottban készüljenek a kézilabdázók, azt szeretné, ha a klubcsapat érne el sikereket" - vélekedett a ligaelnök. Szerinte megkérdőjelezhetőek Mocsai információi is, mert megszerezte a francia, a norvég és a dán bajnokság sorsolását, s ott még a tavalyi vb előtt két héttel is fordulót rendeztek.

A legtöbb válogatott kerettag a Herz-FTC-ben szerepel, s Németh András vezetőedző azt mondta, tehetetlen, mert a szakosztály vezetői döntöttek úgy, hogy harminc napnál hosszabb időre nem engedik el a kézilabdázókat. "Szépek az elvek, de egyszerűen nem lehet teljesíteni a kapitány elképzeléseit a csapatok programja miatt" - mondta. "Tőlem eredményeket várnak, azt csak úgy lehet elérni, ha rendesen fel tudom készíteni a játékosokat. Tudom, hogy érdekek sérülnek, de mégiscsak a klubok fizetik a béreket."

Az álláspontok tehát, mint látható, meglehetősen távoliak, s noha még hátravan a február 18-ára összehívott egyeztetés, egyelőre úgy tűnik, aligha teljesülnek a kapitány kívánságai. Ez pedig új helyzetet teremthet.

"Érdekek ütköznek, s a válogatott érdekeinek védelme a szövetség feladata, amelynek én csak alkalmazottja vagyok" - mondta Mocsai. "Egyet azonban kijelenthetek, még egyszer ilyen rövid felkészüléssel nem viszem a válogatottat világversenyre."

Korábban: