Vágólapra másolva!
Vasárnap este hat órakor Pamplonában lép pályára a Fotex-Veszprém férfikézilabda-csapata, a Bajnokok Ligája elődöntőjének visszavágóján. Az első találkozót a bakonyi városban a magyar bajnok nyerte 27-19-re, ezzel óriási lépést tett a BL-döntő felé.

A nyolcgólos előny birtokában immáron a Fotex számít esélyesnek, de a Portland San Antonio ellen senki sem mehet biztosra. A baszk csapat a BL címvédője, magabiztosan vezeti hazája bajnokságát, világsztárok egész sora alkotja keretét.

A Pamplona úgy érkezett Veszprémbe, hogy simán megveri a magyar "falusi" csapatot, ám rá kellett döbbenniük, hogy a Fotex immár a világ egyik legerősebb alakulata. A találkozó után Fransisco Equisoain mester feldúlt állapotban sétálgatott az öltözőfolyosón, percekkel később volt csak hajlandó az újságírók rendelkezésére állni. Végül keserűséggel az arcán bevallotta, hogy a magyarok egyértelműen csapata fölé kerekedtek, és igen messze kerültek a továbbjutástól.

Mindezek ellenére a veszprémiek nem utaznak elbizakodottan a spanyolországi visszavágóra. A csapat - vezetőkkel, szponzorokkal, szurkolókkal együtt - szombaton reggel Budapestről bérelt repülőgéppel utazik Pamplonába. A klub huszonöt éves történelme során először áll a BL-finálé kapujában, így természetesen az egész csapat elszánt, sikerre éhes, mégis óvatos.

"Nagy sikert értünk el Veszprémben. Azonban ez csak az első mérkőzés volt, egész biztosan pokol vár ránk Pamplonában" - vélekedett Zdravko Zovko vezetőedző.

"Remek mérkőzést játszottunk itthon, a találkozó magas színvonalát jelzi a kevés kiállítás. Komoly sanszunk van a döntőbe jutásra, nagyon bízunk benne, hogy nem tudnak minket kilenc góllal elverni" - érzékeltette a csapat hangulatát Éles József.

A mérkőzést a Magyar Televízió kettes csatornája vasárnap 17.58 órától élőben közvetíti.

Komlósi Péter

Korábban: