Vágólapra másolva!
Fantasztikus hangulatban ért véget a Graboplast-ETO nőikézilabda-csapatának kupamérkőzése a győri Magvassy-sportcsarnokban. A több mint 3000 néző hosszú percekig ünnepelte kedvenceit a Bäkkelagets elleni győztes csata után, melynek révén a zöld-fehérek bejutottak az EHF-kupa döntőjébe.

Vanyus Attila klubelnök még mindig a siker lázában ég. "Nagyon jó érzés most az ETO vezetőjének lenni" - kezdte mondandóját az egyesület első embere. "A szövetségünk elnökétől a legjobb szakemberekig, Hajnal Csabától Németh Andrásig számtalan gratuláló telefonhívást kaptam. A magunk módján persze mi is megünnepeltük a sikert a meccs utáni banketten."

Ezen a neves norvég csapat vezetői elismerték, az ETO megérdemelten jutott tovább, kiemelték továbbá a nemzetközi szintű bíráskodást és irigylésre méltónak nevezték a csodálatos győri közönséget, a sok fiatal tehetséget.

A mérkőzésen megjelent Staffan Holmquist, az Európai Kézilabda Szövetség elnöke és Sinka László, az MKSZ főtitkára is, akik Veszprémből utaztak át Győrbe. A szövetség svéd elnöke ugyancsak el volt ragadtatva a győri szurkolótábortól és azt mondta: ha mindenütt ilyen közönség lenne, a kézilabda gyorsan a labdarúgás magasságába emelkedhetne.

"Ez az erőltetett menet óriási energiát követel minden játékosunktól" - folytatta Vanyus Attila ",hiszen a bajnoki rájátszás és a nemzetközi kupakötelezettség miatt júniusig csak rangadók várnak rájuk. Irina Sirina, aki szerintem az egyik legprofibb kézilabdázó, például életében először panaszkodott, hogy a vasárnapi találkozó hajrájára teljesen elfáradt. Nem csoda, hiszen a nagy tét miatt jószerivel mindig ugyanaz az kilenc-tíz játékos játszik, ráadásul Sirina csere nélkül teszi ezt."

Papp Győző